Színház

1942 program


A Hétfejű Tündér

Vidám Színpad

Zenés mesejáték a Fellegjárók Társulat előadásában

Hazám, hazám

Pécsi Nemzeti Színház

A legnagyobb népi írónk, Móricz Zsigmond szatmári néprajzi gyűjtései során került igazán közel a magyar paraszti kultúrához, az ott élő emberek életének megismerését tartotta legfőbb iskolájának: „Kimeríthetetlen mondanivaló duzzadt bennem, és 25–30 év alatt nem fogyott ki az a tarisznya, amit ott és akkor tömtem meg mohó kapzsisággal a nép életének mindenféle anyagával.” – mondta egy visszaemlékezésében.

Szilveszteri Operett- és Kabaré est

Kisfaludy Sándor Művelődési Központ

A Pesti Művész Színház előadása egy igazi klasszikus kabaré, amely a régi idők humorát és szellemiségét idézi meg. A fergeteges jelenetek és sziporkázó poénok garantáltan mosolyt csalnak minden néző arcára.

A remek zenékkel fűszerezett vígjáték az ismert szerzőpárostól garantált szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyó nézőknek.

Szilvay Máté: Rakéták, szintik, istenek

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Képi és zenei dramaturgiára épülő utazás a kollektív tudatalattinkba. Hat énekes és két színész segítségével belegabalyodunk abba, mit is jelentett az első emberi űrutazás és az analóg szintetizátor feltalálása az emberiség életében - sőt, megpróbáljuk ezeket egy közösségi rítus keretében újra átélni.

Flamenco - Vérnász

József Attila Színház

Játék és tánc Lorca alapján.
Mese száz percben az andalúz szerelemről.

Berg Judit: RUMINI FERRIT-SZIGETEN

Babits Mihály Kulturális Központ

Perjés János előadóestje
Gitár: Kutik Rezső
A "Sors, mint tanulság" motivációs előadóest sorozat első része.

Fehérlófia • GG Tánc Eger

Nemzeti Táncszínház

A Fehérlófia az egyik legismertebb magyar elbeszélő költemény, melyet Arany János gyermekei, László és a fiatalon elhunyt Julia jegyezte le, és az Eredeti népmesék című gyűjteményben tettek közzé 1862-ben. Sokan talán Jankovics Marcell gyönyörű, szimbólumokkal teletűzdelt animációs filmjéből ismerik, melyet 1981-ben mutattak be, de még ma is lenyűgöző.

Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játszószoba.

A foglalkozásokat 3 éves kortól ajánljuk!

Csehov - Kiss Csaba: De mi lett a nővel?

Napfényes Étterem és Rendezvényterem

(férfimese - játék egy részben)
A JEL Színházi Társulás előadása

A Waldorf Fészek iskola korábban végzett diákjainak fergeteges színielőadása

Fadinard esküvőre készül, de a lova megeszi egy katona szeretőjének szalmakalapját. Hogy a tomboló katona ne verje szét a lakását és a lagziját, Fadinard kénytelen beszerezni egy ugyanolyan kalapot, miközben menyasszonyt, apóst, násznépet kell percenként leszerelnie. Kortalan francia csúcsbohózat.

A CRESCENDO MUSIC MANAGEMENT™ BEMUTATJA:
ÓPERENCIÁN TÚL
MESE • MUSICAL • KONCERT
ÉNEKESEK ES TOVABBI INFORMACIOK: WWW.OPERENCIANTUL.HU
EARLY BIRD JEGYEK ELÉRHETŐEK


10-20% KEDVEZMÉNYEK

M1M ALKOTÓCSOPORT - NAGYON SAJNÁLOM!

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Az M1M Akciócsoport playback improvizációs színházi előadása

Nevetni kell, ennyi az egész

Csurgó, Csokonai Közösségi Ház

A Pesti Művész Színház legújabb előadása, a "Nevetni kell ennyi az egész "egy igazi klasszikus kabaré, amely a régi idők humorát és szellemiségét idézi meg. A fergeteges jelenetek és sziporkázó poénok garantáltan mosolyt csalnak minden néző arcára. Ha egy könnyed, szórakoztató estére vágyik, amely tele van nevetéssel és emlékezetes karakterekkel, ezt az előadást nem szabad kihagyni!

OPERETT két felvonásban.

OPERETT két felvonásban.

Olvasópróba-demó: Szerelem

Örkény István Színház

HOGYAN KÉSZÜL EGY ELŐADÁS?
A rendezővel, a dramaturggal, a látványtervezőkkel, a zenei vezetővel és a koreográfussal beszélgetünk. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy előadás létrehozásának folyamatába, az előkészületekbe, megismerhetik a díszlet- és jelmezterveket, és azokat a dilemmákat is, amelyekkel az alkotók a próbafolyamat során találkoznak.

Nevetni kell ennyi az egész

Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc Művelődési Központ

Nevetni kell ennyi az egész
kabaré két részben

'Mit adhat nekünk a háború?" Ma, amikor minden hír, minden beszélgetés, viszony vagy épp elfordulás a háborúról szól, kevesen teszik fel a kérdést, hogy mit tanulunk mi ebből?

Szegénynek lenni - Ötvös András önálló estje

ÓKK- Kaszásdűlői Kulturális Központ

Ötvös András vagyok és szegény. Nem, ne úgy értsék, hogy ó szegény Ötvös András...!

Süsü, a sárkány

Kálmán Imre Kulturális Központ

A televízióból jól ismert egyfejû sárkány, a jóságos Süsü kel életre a szín padon, hogy barátjával, a királyfival járja végig kalandos útját. „Útitársuk” a sok nagyszerû sláger és – remélhetôen – a gyerekek szüntelen nevetése. Süsü a híres egyfejű, egy jóindulatú sárkány, akit eredeti hazájában, a többfejű sárkányok földjén gyakran kigúnyoltak egyetlen feje miatt.

Nevetni kell, ennyi az egész

Békés Városi Kulturális Központ

kabaré két részben

ÉLET - RITMUSRA

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Loveshake - Az élet összeráz

Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár

Színházi duett 80 percben - Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolatának igaz története alapján.

Jövőre veled ugyanitt

Villányi Művelődési Ház

A Pesti Művész színház vígjátéka

Valódi hamisítvány sajnos elfogyott
13 Esemény

Valódi hamisítvány

Ádám Jenő Általános Iskola és AMI

Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt, és most magyarul is látható ez a végtelenül szórakoztató, lebilincselő darab, ami igazi jutalomjáték két olyan sziporkázó humorú, zseniális színésznek mint Hernádi Judit és Kern András.

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása

Ajka - Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!

Egy óra versek között

Miskolci Nemzeti Színház

Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják a kedves látogatók.

Szent Péter esernyője

Karinthy Színház

Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása. Megújul a paplak. Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek. Özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is..

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!