Magánénekes (tenor).
Az 1983-as születésű fiatal tenort szépen formálható, erőteljes lírai hangja mellett erős színpadi jelenléte és az opera műfajában nem szokványos kiemelkedő színészi képességei teszi generációjának egyik legtehetségesebb művészévé.
Zenei tanulmányait Debrecenben végezte, egyetemi tanára Mohos-Nagy Éva volt. Énekesi karrierjének kezdete is a cívisvároshoz kapcsolódik, ahol a Csokonai Színház operaelőadásiban próbálhatta ki magát először. Zenei pályáján nagy áttörést jelentett, hogy 2010-ben megosztva kapta az Armel Operaverseny fődíját a Traviataban nyújtott alakításáért.
Ezt követően egyre több főszerepet kapott a magyar teátrumok opera- és operett produkcióiban. 2010/2011-es évadban két nagy operett főszerepet is énekelt: Lehár A mosoly országában Szu-Csong herceget alakította, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében pedig Edvint játszotta sikerrel. 2011-ben rendkívül sokféle szerepben láthattuk mind itthon, mind külföldön. Olaszországban énekelte Don Ottaviót (Mozart: Don Giovanni), Szlovéniában Rómeót (Gounod: Rómeó és Júlia), Szegeden Malatestinót (Zandonai: Francesca da Rimini), valamint Rodolfót (Puccini: Bohémélet) Miskolcon és a Kolozsvári Magyar Operában. 2012-ben Pinkerton szerepében (Puccini: Pillangókisasszony) láthatta a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban, Rodolfóként (Puccini: Bohémélet) pedig a Debrecenben. A Magyar Állami Operaházban 2012-ben debütált Alferdo szerepében (Verdi: Traviata). Egyre bővülő változatos repertoárjából már két önálló dalestet is rendezett Budapesten.
Díjak:
2016. Rubányi Vilmos-díj
2012. Simándy-plakett
2012. Dömötör-díj
2011. Dömötör-díj
2011. Az évad ifjú operaénekese díj, Szeged
2007. Nívó-díj, Smetana: Az eladott menyasszony c. operában nyújtott teljesítményért
Versenyeredmények:
2012. Wilhelm Stenhammar Nemzetközi Énekverseny, Norrköping, Svédország – Negyedik helyezett
2011. Puccini Nemzetközi Énekverseny, Lucca, Olaszország - Bolognai Opera különdíja
2010. Armel Operaverseny és Fesztivál, Szeged, Magyarország - Megosztott első helyezett
2010. II. Nemzetközi Gianluca Ricci Énekverseny, Montefiore Conca, Olaszország – Második helyezett
2009. Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval, Szeged, Magyarország – Döntős
2009. Nemzetközi Tenorverseny, Jyväskylä, Finnország - Harmadik helyezett
2007. Simándy József Énekverseny, Szeged, Magyarország – Amarilli Különdíj
2005. Simándy József Énekverseny, Szeged, Magyarország – Különdíj
2005. Nemzetközi Énekverseny, Deutschlandsberg, Ausztria – Döntős
A denevér
Magyar Állami Operaház
A denevér
Magyar Állami Operaház
A kéjenc útja
Magyar Állami Operaház
A Mester és Margarita
Magyar Állami Operaház
A mosoly országa
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
A Nyugat lánya
Magyar Állami Operaház
A Rajna kincse
Magyar Állami Operaház
A sevillai borbély
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A sevillai borbély
Győri Nemzeti Színház
A vámpír
Magyar Állami Operaház
Bohémélet
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Carmen
Magyar Állami Operaház
Csárdáskirálynő
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Csárdáskirálynő
Szegedi Nemzeti Színház
Donizetti / Cimarosa: A csengő / A titkos házasság
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Donizetti: Rita
Dramatic Art
Erkel F.: Hunyadi László
Magyar Állami Operaház
ERKEL FERENC: ISTVÁN KIRÁLY (opera-koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Erkel Ferenc: István király (opera-koncert)*
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Falstaff
Magyar Állami Operaház
Ferencsik-bérlet/3
Nemzeti Filharmonikusok
Francesca da Rimini
Szegedi Nemzeti Színház
G. Verdi: Falstaff
Magyar Állami Operaház
G. Verdi: Traviata
Magyar Állami Operaház
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló
Pécsi Nemzeti Színház
Gioacchino Rossini: Mózes - koncertszerű operaelőadás
Zsidó Kulturális Fesztivál
Gustav Mahler: Dal a Földről a Rumbach zsinagógában
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
Háború és béke
Magyar Állami Operaház
István, a király
Magyar Állami Operaház
István, a király
Magyar Állami Operaház
Josephine császárné
Magyar Állami Operaház
- Escarbot, anyakönyvvezető
Lammermoori Lucia
Magyar Állami Operaház
Lehár Ferenc: A mosoly országa
Szegedi Nemzeti Színház
Manon Lescaut
Magyar Állami Operaház
MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/5. ZA
MÁV Szimfonikus Zenekar
Múzsákhoz közel
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Nabucco
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Nabucco
Magyar Állami Operaház
Notre Dame
Magyar Állami Operaház
Nyilvános Főpróba - Klasszik Rádió Klasszikus Kedvencek 2014
Danubia Zenekar
Operagála
Szegedi Nemzeti Színház
Operai esték a Fészekben - László Boldizsár kitüntetése
Belvárosi Színház
Otello
Magyar Állami Operaház
Pikk dáma
Magyar Állami Operaház
Pillangókisasszony
Szegedi Nemzeti Színház
Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
Primavera '17 Erkel: Bánk bán
Magyar Állami Operaház
R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony / Die Frau Ohne Schatten
Magyar Állami Operaház
Rigoletto
Szegedi Nemzeti Színház
SCHICCHI 2.0
Magyar Állami Operaház
Szekeres Adrien koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Szilveszteri operett gála
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Szöktetés a szerájból
Magyar Állami Operaház
Szöktetés a szerájból
Győri Nemzeti Színház
Szöktetés a szerájból
Magyar Állami Operaház
Traviata
Magyar Állami Operaház
Triptichon
Magyar Állami Operaház
- Rinuccio (Gianni Schicchi)
Újévi Koncert
Mátra Művelődési Központ
Újévi Operettgála
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Vásáry Tamás - Pokol és Menny
Danubia Zenekar
VI. Kálmán Imre Emléknapok - Kálmán Imre: A Cirkuszhercegnő
Kálmán Imre Művelődési Központ
xA denevér
Budapesti Operettszínház