művész

Hárs Anna
2

Hárs Anna

Író, műfordító, dramaturg.

2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakán, utána két évig volt a kecskeméti Katona József Színház tagja, 2011 óta a Radnóti Miklós Színház dramaturgja.
Gyakran dolgozik független művészekkel: rendszeres alkotótársa Schermann Márta rendezőnek; 2010 óta a PanoDráma színházi alkotóműhely dramaturgja, utóbbi…

 Tovább

Aktuális programok

A pelikán

Radnóti Miklós Színház

Strindberg "A pelikán" című színművét Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei alapítója és rendezője viszi színre Tóth Ildikó, Sodró…

Bármit mondhatsz - Kovács Patrícia, Schmied Zoltán

Rózsavölgyi Szalon

Gary úgy érzi, mindent megad a családjának. Értük dolgozik állandóan, ügyfeleivel is ezért jár el golfozni, meccsekre. Maggie magányosnak…

Oidipusz

Radnóti Miklós Színház

Robert Icke: Oidipusz Fordította: Upor László

Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Rózsavölgyi Szalon

Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen.…

Marius von Mayenburg: Perplex - Szkéné/Exit Generáció

Szkéné Színház

Marius von Mayenburg kortárs német rendező-drámaíró 2010-ben írt műve először kerül Magyarországon bemutatásra.

Álom luxuskivitelben

Radnóti Miklós Színház

A fülledt-züllött New Yorkban a szerencséjét és önmagát kereső naivan bájos, dörzsölt és varázslatos lány, aki maga a féktelen…

Tikk-takk...Bumm! (Ember Márk, Dobó Enikő, Csiby Gergely)

Art Színtér

Jonathan Larson Tik-Tak… bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ…

Végszó - Gálvölgyi J., Györgyi A., Csiby G., Bajor L., Kovács M.

Rózsavölgyi Szalon

„A színház épp olyan, mint az élet, csak jobbak a fények!” – mondja az elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a…

Szerb Antal Száz verse - Bálint András estje

Radnóti Miklós Színház

Szerb Antal Száz verse. A cím megtévesztő. Nem száz vers hangzik el, hanem egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő,…

Mákfagyi - Kálid Artúr, Jeney Luca

Rózsavölgyi Szalon

Van az úgy, hogy az életünk másként alakul, mint ahogy elképzeltük. Sőt, általában így van. De miért hozunk folyton…

Író, műfordító, dramaturg.

2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakán, utána két évig volt a kecskeméti Katona József Színház tagja, 2011 óta a Radnóti Miklós Színház dramaturgja.
Gyakran dolgozik független művészekkel: rendszeres alkotótársa Schermann Márta rendezőnek; 2010 óta a PanoDráma színházi alkotóműhely dramaturgja, utóbbi előadásaiban szereplőként is részt vesz.
2008 óta a Jóban Rosszban napi sorozat dialógírója.

Jelenleg a  Kecskeméti Katona József Színház, a Radnóti Színház és a Panodráma dramaturgja.

1.Szívhang-Rózsavölgyi Szalon

1.Szívhang-Rózsavölgyi Szalon

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Író
A három sárkány

A három sárkány

József Attila Színház
  • Dramaturg
A hatodik napon - Szacsvay L., Járó Zs., Mertz T., Karalyos G., Alberti Zs., Mohai T.

A hatodik napon - Szacsvay L., Járó Zs., Mertz T., Karalyos G., Alberti Zs., Mohai T.

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
A PanoDráma bemutatja: Csalog Zsolt: Keserű boldogság

A PanoDráma bemutatja: Csalog Zsolt: Keserű boldogság

Katona József Színház
  • Dramaturg
A PanoDráma bemutatja: Más nem történt

A PanoDráma bemutatja: Más nem történt

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Dramaturg
A PanoDráma bemutatja: TTT 2014-15

A PanoDráma bemutatja: TTT 2014-15

HK Produkció
  • Koncepció és dramaturgia
Acélmagnóliák - Jászai Mari Színház, Népház

Acélmagnóliák - Jászai Mari Színház, Népház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Dramaturg
Bánk bán

Bánk bán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Bánk bán

Bánk bán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dramaturg
BÁNK BÁN

BÁNK BÁN

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Dramaturg
Bánk bán - Nagyszínház

Bánk bán - Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Bármit mondhatsz - Kovács Patrícia, Schmied Zoltán

Bármit mondhatsz - Kovács Patrícia, Schmied Zoltán

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Buborékok

Buborékok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Csalog Zsolt: Keserű boldogság

Csalog Zsolt: Keserű boldogság

Katona József Színház
  • Dramaturg
Csillagképek

Csillagképek

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Fordította
Diploma előtt

Diploma előtt

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Dramaturg
Diploma előtt

Diploma előtt

Móricz Zsigmond Színház
  • Dramaturg
Diploma előtt

Diploma előtt

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Dramaturg
Diploma előtt(x)

Diploma előtt(x)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Dramaturg
Egy csepp méz

Egy csepp méz

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Euripidész: Oresztész / CAFe Budapest 2014

Euripidész: Oresztész / CAFe Budapest 2014

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Dramaturg
Faktor Terminál: Pesti Coco

Faktor Terminál: Pesti Coco

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Író
Heinrich von Kleist: AMPHITRYON vígjáték

Heinrich von Kleist: AMPHITRYON vígjáték

Általános
  • Dramaturg
Heltai naplója

Heltai naplója

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Heltai naplója

Heltai naplója

Weöres Sándor Színház
  • Dramaturg
Heltai naplója - Bálint András estje

Heltai naplója - Bálint András estje

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Homburg herceg

Homburg herceg

Dramatic Art
  • Dramaturg
Homburg herceg

Homburg herceg

6szín
  • Dramaturg
Jelenetek egy házasságból

Jelenetek egy házasságból

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Jelenetek egy házasságból

Jelenetek egy házasságból

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Kályha Kati

Kályha Kati

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Keresztül-kasul

Keresztül-kasul

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Dramaturg és fordító
Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel

Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter délután

Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter délután

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter este

Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter este

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Kezdet - Schmied Zoltán, Danis Lídia

Kezdet - Schmied Zoltán, Danis Lídia

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Madártávlat

Madártávlat

6szín
  • Író
Madártávlat

Madártávlat

Dramatic Art
  • Író
Mark St. Germain: Táncórák

Mark St. Germain: Táncórák

Pécsi Harmadik Színház
  • Fordító, dramaturg
Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK

Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Fordító - Dramaturg
Mark St. Germain: Táncórák

Mark St. Germain: Táncórák

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dramaturg
Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK

Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Fordító, dramaturg
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Michael Frayn: Koppenhága BEMUTATÓ - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Michael Frayn: Koppenhága BEMUTATÓ - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Michael McKeever: Végszó (Szilveszter) - Györgyi A., Gálvölgyi J., Csiby G., Bajor L., Kovács M.

Michael McKeever: Végszó (Szilveszter) - Györgyi A., Gálvölgyi J., Csiby G., Bajor L., Kovács M.

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Michael McKeever: Végszó - A Rózsavölgyi Szalon produkciója

Michael McKeever: Végszó - A Rózsavölgyi Szalon produkciója

Általános
  • Dramaturg, fordító
MOST Fesztivál - Pali – Maléter Pálné életmonológja

MOST Fesztivál - Pali – Maléter Pálné életmonológja

Jászai Mari Színház, Népház
  • Dramaturg
Most mindenki együtt

Most mindenki együtt

Nemzeti Színház
  • Fordító
Most mindenki együtt!

Most mindenki együtt!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Mozgófénykép

Mozgófénykép

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Ofélia árnyszínháza

Ofélia árnyszínháza

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
PanoDráma bemutatja: Szóról szóra

PanoDráma bemutatja: Szóról szóra

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
PanoDráma Más nem történt

PanoDráma Más nem történt

HK Produkció
  • Dramaturg
PanoDráma: A csodát magunktól kell várni - előbemutató

PanoDráma: A csodát magunktól kell várni - előbemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Író
PanoDráma: Kár, hogy rák

PanoDráma: Kár, hogy rák

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Szövegkönyv, dramaturg
PanoDráma: Pali - Maléter Pálné életmonológja

PanoDráma: Pali - Maléter Pálné életmonológja

Általános
  • Dramaturg
Protokoll

Protokoll

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Radnóti Miklós: Ikrek hava

Radnóti Miklós: Ikrek hava

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Robert Harling: Acélmagnóliák

Robert Harling: Acélmagnóliák

Jászai Mari Színház, Népház
  • Dramaturg
SEB

SEB

RS9 Színház
  • Dramaturg
Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Rózsavölgyi Szalon
  • Író
Szóról szóra

Szóról szóra

Nemzeti Színház
  • Színész
Szóról szóra

Szóról szóra

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Táncórák

Táncórák

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Fordító
Táncórák

Táncórák

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Táncórák - Ullmann Mónika, Józan László

Táncórák - Ullmann Mónika, Józan László

Rózsavölgyi Szalon
  • Fordító és dramaturg
Terry Johnson: Diploma előtt

Terry Johnson: Diploma előtt

Gyulai Várszínház
  • Dramaturg
Turandot

Turandot

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Végszó (Rózsavölgyi Szalon)

Végszó (Rózsavölgyi Szalon)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Fordító
Végszó - Gálvölgyi J., Györgyi A., Csiby G., Bajor L., Kovács M.

Végszó - Gálvölgyi J., Györgyi A., Csiby G., Bajor L., Kovács M.

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
xxxAnatol és a nők

xxxAnatol és a nők

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
xxxBolha a fülbe

xxxBolha a fülbe

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
xxxLibikóka Beszélgetések Krizsó Szilviával

xxxLibikóka Beszélgetések Krizsó Szilviával

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Munkatárs
xxxOresztész

xxxOresztész

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
xxxÚr és kutya

xxxÚr és kutya

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
xxxxA csillxxxxxxagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

xxxxA csillxxxxxxagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!