művész


Hunyadkürti István
3

Hunyadkürti István

Született: 1946. augusztus 13. (Csorvás)

Színész

1968-ban állt először színpadon segédszínészként, azóta pedig szinte megszámlálhatatlan produkció résztvevője volt. Pályafutása során minden vidéki színházban, Budapesten pedig a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is szerepelt, a Színházi adattárban 126 bemutatóval van jelen. Emellett mintegy 70 filmben és 50 tévéfilmben is jászott, főszerepekből és epizódszerepekből…

 Tovább

Aktuális programok


A hülyéje

Thália Színház

Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok? Lucienne Vatelin tisztességes feleség,…

Oscar

Thália Színház

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen…

Alul semmi

Thália Színház

„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad…

Színész

1968-ban állt először színpadon segédszínészként, azóta pedig szinte megszámlálhatatlan produkció résztvevője volt. Pályafutása során minden vidéki színházban, Budapesten pedig a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is szerepelt, a Színházi adattárban 126 bemutatóval van jelen. Emellett mintegy 70 filmben és 50 tévéfilmben is jászott, főszerepekből és epizódszerepekből egyaránt ismerheti karakteres arcát a közönség. 2012-től a Thália Színház művésze.

Fontosabb szerepek:
Csehov: Sirály (Trepljov)
Goldoni: Két úr szolgája (Truffaldino)
Steinbeck: Egerek és emberek (George)
Remenyik Zsigmond: Vén Európa Hotel (Horst) és sok-sok karakter- és epizód szerep.

Filmek, tv: körülbelül 50 film- és 30 tv filmszerep.

Díjak:
Jászai Mari-díj (2007)
       
FILM:
És a nyolcadik napon (szín., magyar tévéf., 2009) (TV film) színész  
A Notre Dame-i toronyőr (szín., am.-magyar rom. kalandf., 1997) (TV film) színész
Carlo Goldoni: A hazug (szín., magyar színházi közv., 1997) (TV film) színész  
Nyom nélkül (szín., magyar krimi, 1982) színész  
Végkiárusítás (szín., magyar tévéjáték, 1978) (TV film) színész
Szegény Dániel (magyar vígj.) (TV film) színész
 
SZÍNHÁZ:
Don Juan színész / bemutató: 2004. január 23. Miskolci Nemzeti Színház   
Dühöngő ifjúság színész / bemutató: 2000. október 13. Szegedi Nemzeti Színház   
Egerek és emberek színész / bemutató: 2004. december 3. Miskolci Nemzeti Színház  
EQUUS színész / bemutató: 2002. április 12. Szegedi Nemzeti Színház   
A Falunk Rossza színész / bemutató: 2001. november 10. Új Színház   
Harmónia színész / bemutató: 2000. január 14. Jászai Mari Színház, Népház   
Indul a bakterház színész / bemutató: 2000. november 17. Szegedi Nemzeti Színház  
Közjáték Vichyben színész / bemutató: 2009. december 17. Miskolci Nemzeti Színház
Az öreg hölgy látogatása színész / bemutató: 2003. október 10. Miskolci Nemzeti Színház   
Az özvegy Karnyóné 's két szeleburdiak színész / bemutató: 2001. január 19. Jászai Mari Színház, Népház  
Próbababák bálja színész / bemutató: 1999. november 5. Szegedi Nemzeti Színház   
A salemi boszorkányok színész / bemutató: 2002. február 1. Szegedi Nemzeti Színház  
Szerelem színész / bemutató: 2010. március 12. Miskolci Nemzeti Színház   
szerelem.hu színész / bemutató: 2010. március 13. Miskolci Nemzeti Színház   
A tizedes meg a többiek színész / bemutató: 2008. január 18. Miskolci Nemzeti Színház   
A vihar kapujában színész / bemutató: 2007. január 31. Miskolci Nemzeti Színház

Jelenlegi szerepei a Thália Színház repertoárján:
BOLHA A FÜLBE
OSCAR
RÖVID A PÓRÁZ
ALUL SEMMI

A tanú

A tanú

Thália Színház
  • Csetneki, Gulyás, kartárs, kórus
A tanú Bemutató

A tanú Bemutató

Thália Színház
  • Csetneki, Gulyás, kartárs, kórus
A tanú Főpróba

A tanú Főpróba

Thália Színház
  • Csetneki, Gulyás, kartárs, kórus
A tizedes meg a többiek

A tizedes meg a többiek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Gáspár
Alul semmi és egy pohár pezsgő

Alul semmi és egy pohár pezsgő

Thália Színház
  • Alan
Amadeus

Amadeus

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Johann Kilian von Strack gróf
Arnold Wesker: A konyha_

Arnold Wesker: A konyha_"AN"

Magyar Színház
  • FRANK
Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Magyar Színház
  • Frank
Balkán kobra

Balkán kobra

Thália Színház
  • Joszip Zeljics, paraszt
Balkán kobra

Balkán kobra

Thália Színház
  • Joszip Zeljics, paraszt
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Thália Színház
  • Baptistin
Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak

Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak

Magyar Színház
  • Topalovity Maximilian, A nagy Pantelija fia
Ecc-pecc kimehetsz

Ecc-pecc kimehetsz

Thália Színház
  • Laci bácsi, a táncoskomikus
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Thália Színház
  • Vrabec
EMKE

EMKE

Thália Színház
  • Altiszt / Hibácskai pincér / Egy vendég (versírás-jelenet) / Rácz bácsi
EMKE Főpróba

EMKE Főpróba

Thália Színház
  • Altiszt / Hibácskai pincér / Egy vendég (versírás-jelenet) / Rácz bácsi
Illatszertár

Illatszertár

Thália Színház
  • Színész
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Magyar Színház
  • Poldi bácsi
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Purgó, orvos
Két szék között

Két szék között

Thália Színház
  • Romarin, Giroud
Kincsem

Kincsem

Thália Színház
  • Transzportőr és titkár
Kincsem

Kincsem

Thália Színház
  • Titkár
Közjáték Vichyben

Közjáték Vichyben

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Monceau, színész
Legenda a lóról

Legenda a lóról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Holsztomer (Rőfös)
Liliom

Liliom

Thália Színház
  • Égi rendőr, budai rendőr
Liliom

Liliom

Thália Színház
  • Égi rendőr, budai rendőr
Lövések a Broadwayn

Lövések a Broadwayn

Thália Színház
  • Mitch
Moliére: A FÖSVÉNY

Moliére: A FÖSVÉNY

Magyar Színház
  • Jacques, Harpagon szakácsa és kocsisa
Moliére: A FÖSVÉNY_JT

Moliére: A FÖSVÉNY_JT

Magyar Színház
  • Jacques, Harpagon szakácsa és kocsisa
Nyakamon a nászmenet

Nyakamon a nászmenet

Thália Színház
  • Taxis/Tizedes
Nyakamon a nászmenet

Nyakamon a nászmenet

Thália Színház
  • Őrmester
Rövid a póráz

Rövid a póráz

Thália Színház
  • Firmin
Starfactory

Starfactory

Thália Színház
  • Jakab, virágárus
szerelem.hu

szerelem.hu

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • II. Férfi, Zsombor, Kutyus
Varázslat egy nyáréjszakán

Varázslat egy nyáréjszakán

Thália Színház
  • Égeusz, Hermina apja
Végállomás

Végállomás

Thália Színház
  • Közreműködik

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!