művész


Mike-Nagy Kitti

Mike-Nagy Kitti

Született: 1988. december 31. (Baja)

Énekkari művész.

Kislányként az egyik kedvenc elfoglaltságom volt a tükör előtt énekelni. Örömmel álltam színpadra minden iskolai rendvezvényen; énekeltem, táncoltam, gitáron játszottam, verset és beszédet mondtam. Egyszer láttam egy operettelőadást a televízióban, ami elvarázsolt. Akkor döntöttem úgy, hogy az énekléssel szeretnék foglalkozni.

Korábban versenytáncoltam, de…

 Tovább

Aktuális programok


Énekkari művész.

Kislányként az egyik kedvenc elfoglaltságom volt a tükör előtt énekelni. Örömmel álltam színpadra minden iskolai rendvezvényen; énekeltem, táncoltam, gitáron játszottam, verset és beszédet mondtam. Egyszer láttam egy operettelőadást a televízióban, ami elvarázsolt. Akkor döntöttem úgy, hogy az énekléssel szeretnék foglalkozni.

Korábban versenytáncoltam, de amint lehetett, beiratkoztam a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolába. Onnantól az éneklésre koncentráltam. A zeneiskolában 6 évig tanultam magánéneket, és az iskola kamarakórusában is énekeltem. Az I. és II. Regionális Zeneiskolai Kodály Zoltánné Sándor Emma Magánénekes Találkozón több díjat is elnyertem: előbbin ”szép szereplésért”,  utóbbin egyéniben  nívódíjban,  duett kategóriában pedig kiemelt nívódíjban. 2007-ben Baján érettségiztem, ezt követően pedig – felsőfokú tanulmányaim és a zeneiskola mellett – Kővári Judit iskolájába, a Kővirágok Énekiskolába nyertem felvételt,  ahol a musicalek és a színjátszás került előtérbe, három éven át. A Kővirágok Énekiskola befejezése óta Kéringer Lászlóhoz járok hangképzésre, akinek nagyon hálás vagyok, rengeteget köszönhetek neki.

Mindezek mellett több végzettséget is szereztem, mert szeretek több lábon állni, de a művészet, valamint a zene helyét semmi nem veheti át az életemben. 2013-ban kerültem a Jazz and More kórusba, ahol a férjem énekelt már hosszú évek óta, így még nagyobb kedvvel vágtam bele. Rengeteg élménnyel gazdagodtam az évek során, hazai és külföldi fellépéseken egyaránt: koncerteken, színházi előadásokon.

Mindez a munka melletti szabadidőmet töltötte ki, éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy most a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja lehetek, és a szenvedèlyem a munkám. Mivel már két csodálatos kisgyermek anyukája vagyok, ez az álmom csak a férjem és édesanyám támogatásával valósulhatott meg.

Nagyon szeretem Confuciustól az alábbi gondolatot: „Válassz olyan szakmát, amit szeretsz, és akkor soha az életben nem kell dolgoznod.”

Munkái a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban:
Iván Sára - Perczel Enikő: Előjáték Lear királyhoz / Kelemen László Kamaraszínház 2024/2025 - Kellékes
Giacomo Puccini: Gianni Schicchi / Nagyszínház 2023/2024 - Cover 2.
Erkel Ferenc: Bánk Bán / Nagyszínház 2021/2022 - Szereplő

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!