művész


Nagypál  Gábor
6

Nagypál Gábor

Született: 1975. augusztus. 24. (Zenta)

Színművész, rendező, szinkronszínész.

Általános és középiskolai tanulmányait Adán végezte. 1992-től részt vett a Zentai Színtársulat munkájában. 1995-ben felvételt nyert az újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színművész szakára. 2004-ben Csányi János meghívására a Bárka Színházba szerződött, majd az igazgatóváltás után, 2006-ban távozott szabadúszó lett. 2008-ban a Stúdió K…

 Tovább

Aktuális programok


Stuart Mária

Stúdió K Színház

Friedrich Schiller: Stuart Mária Kálnoky László fordítása alapján a szövegkönyvet készítette Sándor Júlia és Nagy Péter István

Prudencia Hart különös kivetkezése

Stúdió K Színház

Prudencia Hart Phd hallgató kis Ford Ka-jával megindul egy konferenciára a skót határvidékre, Kelsoba...

Rettentő görög vitéz

Stúdió K Színház

Az ókor egyik legnagyobb hőse, Thészeusz, tizenhat évesen elindul Athénba, hogy megismerje édesapját, a királyt.

Szamár a torony tetején

Stúdió K Színház

Színikritikusok Díja 2012: A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás Zalán Tibor: SZAMÁR A TORONY TETEJÉN élő-zenés mesejáték bábokkal 6-15…

Székely János: Caligula helytartója

Klebelsberg Kultúrkúria

A Zsámbéki Színházi Bázis támogatásával a FÜGE Produkció és a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás bemutatója Huszár Zsoltra emlékezve Az…

Színművész, rendező, szinkronszínész.

Általános és középiskolai tanulmányait Adán végezte. 1992-től részt vett a Zentai Színtársulat munkájában. 1995-ben felvételt nyert az újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színművész szakára. 2004-ben Csányi János meghívására a Bárka Színházba szerződött, majd az igazgatóváltás után, 2006-ban távozott szabadúszó lett. 2008-ban a Stúdió K Színház társulatához szerződött, 2012 óta a Stúdió K Színház művészeti vezetőjeként is dolgozik. 2011-ben tagja lett a Vádli Alkalmi Színházi Társulásnak.

Díj:
Gábor Miklós-díj (2019)

Színpadi szerepeiből:
A Danton-ügy (bemutató: 2012. 02., Stúdió K): Saint-Just
A hóhér és a bolond (bemutató: 1998. 04. 04., Újvidéki Színház): Menyhért Csóringeros
A lovakat lelövik, ugye? (bemutató: 2003. 03. 27., Újvidéki Színház): Pedro
A nagy átr(uh)ázás (bemutató: 2011., Stúdió K): Angelo / Claudio / Fakó
A pojáca (bemutató: 2004. 04. 25., Újvidéki Színház): Vojnyicev
A rettentő görög vitéz (bemutató: 2008. 09. 13., Stúdió K): Thészeusz
A rózsaszínű halál (bemutató: 2002. 12. 12., Újvidéki Színház): Theo
A szecsuáni jóember (bemutató: 2001. 12. 07., Újvidéki Színház): Sen Te/Sui Ta
A velencei kalmár (bemutató: 1997, Vajdasági Tanyaszínház)
Zöld Kakadu (bemutató: 2007. 12. 17., Stúdió K): Henri, vezető színész, Balthasar, színész
Amit a lakáj látott (bemutató: 2003. 01. 18., Újvidéki Színház): Dr. Rance
Az angyal álma (bemutató: 2002. 02. 09., Újvidéki Színház): Borisz, Jancsi cigány
Az arany ára (bemutató: 2007. 03. 10., Bárka)
Az aranykulcs (bemutató: 2010. 10. 10., Stúdió K)
Az ezredik játszma vége (bemutató: 1999. 02. 16., Újvidéki Színház)
Az öngyilkos (bemutató: 2000. 11. 28., Újvidéki Színház), Alekszandr Petrovics Kalábuskin,
Az özvegy Karnyóné s két szeleburdi diák (bemutató: 1996. 12. 12. Újvidéki Színház)
Az utolsó pohár (bemutató: 2014. 04. 17., Stúdió K): Nicolas
Árvák (bemutató: 2016. 05. 06., Stúdió K)
Babaház (bemutató: 2016. november 23., Stúdió K): Rank doktor
Bakfitty (bemutató: 2015. április 17., Stúdió K): Romulus
Ben Akiba Night Club Show (bemutató: 2003. 04. 16., Újvidéki Színház): Harold Zidler
Botcsinálta doktor (bemutató: 2000, Tanyaszínház)
Caligula helytartója (bemutató: 2011. 07. 08., Szkéné): Petronius
Chicago (bemutató: 2003. 06. 05.. Újvidéki Színház): Billy Flinn
Commedia memoralis (bemutató: 2014. 05. 17., Stúdió K)
Csantavéri passió (bemutató: 1993., Vajdasági Tanyaszínház)
Éjféli mesék (bemutató: 2011. 04. 28., Bárka): Vladislav Troitskij
Európa, Európa! (bemutató: 2012. 10. 26., Stúdió K): Orphuls, pap
Fabula (bemutató: 2005. 03. 11., Bárka): Farkas
Greetings from Novi Sad (bemutató: 2001. 06. 27.,Újvidéki Színház)
Hair (bemutató: 2001. 04. 17., Újvidéki Színház)
Hamlet (bemutató: 2005. 12. 16., Bárka)
Határaink (bemutató: 2015. 10. 9., Stúdió K): polgármester
Hat szerep keres egy szerzőt (bemutató: 2001. 03. 16., Kisvárdai Várszínház): Fiatal színész
Helge élete (bemutató: 2005. 01. 14., Bárka): Helge
I. Erzsébet (bemutató: 2013. 11. 27., Szkéné): Pata Sola, a boszorkány
Igazság (bemutató: 2010. 09. 17., Bárka)
Jelenetek egy házasságból (bemutató: 1998. 03. 10., Újvidéki Színház): Johan
Józanok csendje (bemutató: 2010. 11. 26., Stúdió K): Frigyes
Judit (bemutató: 2002. 10. 22., Újvidéki Színház): Holofernesz
Kazár szótár (bemutató: 2009. 05. 04., Kiscelli Romtemplom): Muzulmán álommagyarázó
Képmutatók cselszövése (bemutató: 2012. 09. 14.): Nagy Lajos, Philibert Du Croisy
Kilenc színész közönséget keres (bemutató: 2000. 09. 04., Újvidéki Színház): 1. színész, Hamlet
Koldusopera (bemutató: 2006. 06. 14., Bárka)
Koldustetű (bemutató: 2006. 03. 14., Újvidéki Színház): Virág Péter
Komédia a sötétben (bemutató: 1999. 02. 05., Újvidéki Színház): Brindsley Müller
Körmagyar (bemutató: 1998. 06. 09., Újvidéki Színház): A fiatal elvtárs
Kutyaharapás (bemutató: 2016. 09. 10., Szkéné): a szerb
Liliom (bemutató: 2006. 10. 06., Bárka): Hugó
Maya hajója (bemutató: 2015. január 16., Stúdió K): Bobó, Rodrigó El Primo Pablillos, törpe, költő és varázsló
Mélyen tisztelt K! (bemutató: 2013. 10. 11., Stúdió K): K. földmérő
Négyeshatos (bemutató: 2012. 05. 11., Stúdió K)
Nincsenapám, seanyám (bemutató: 2013. 11. 06., Stúdió K): Dezső
Orrocskák (bemutató: 2007. 10. 06., Stúdió K): Bárány Ádám
Országalma (bemutató: 1996, Tanyaszínház) Csulánó
Othello (bemutató: 2014. október 25., Stúdió K): Rodrigo
Pác (bemutató: 2002. 04. 16., Újvidéki Színház): Hoppy Lőrinc
Peer Gynt (bemutató: 2017. 06. 09., Sútdió K): Peer Gynt
Pisti a vérzivatarban (bemutató: 1999. 12. 21., Újvidéki Színház): A Pisti
Profik háza (bemutató: 1998. 10. 06., Újvidéki Színház): Frankie
Rinoceritisz (bemutató: 2009. 02. 06., Stúdió K): Jean, érti a humort
Rosalie elmegy meghalni (bemutató: 2016. 05. 13., Stúdió K)
Rosencrantz és Guilderstern halott (bemutató: 2014. 09. 18., Szkéné): Rosencrantz
Skizopolisz (bemutató: 2013. 08. 15., Dunaparti Művelődési Ház): Ede
Szamár a torony tetején (bemutató: 2012. 02. 25., Stúdió K.): Zebulond, a szamár
Szelídítések (bemutató: 2000. 04. 13., Újvidéki Színház): Emberke
Szentivánéji álom (bemutató: 1998. 07. 10., Vajdasági Tanyaszínház)
Szentivánéji álom (bemutató: 2006. 12. 31., Bárka): Lysander
Sztárcsinálók (bemutató: 1998. 02. 21., Újvidéki Színház): Kiprios/Jézus
Szüleink szexuális neurózisai (bemutató: 2011. 10. 09., Stúdió K): Dora orvosa
Szürke galamb (bemutató: 2017. január 20., Stúdió K): Molnár / Jasa
Téboly Thébában (bemutató: 2010. 04. 09., Stúdió K): Dionüszosz
Téli teplince (bemutató: 1999. 01. 12., Újvidéki Színház)
Theomachia (bemutató: 2003. 12. 12., Bárka Színház)
Tutajon (bemutató: 2005. 07. 30., Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis): Colin
Várunk.Haza. (bemutató: 2016. 03. 17., Stúdió K): János
Vakkacsa tojások (bemutató: 2009. 10. 08., Stúdió K): Órestész Samsa / Jágó di Samsa / Samsa, a komisz / Paganéni (Szamszovics) / Gregers Samsa Leversz
Van, aki forrón szereti (bemutató: 2000. 12. 29., Újvidéki Színház): Dzsej
Vasárnap nem temetünk (bemutató: 2008. 03. 07., Bárka): Egon Bondy
Várunk. Haza. (bemutató: 2016. 03. 17., Stúdió K)
Vérnász (bemutató: 2003. 10. 04., Újvidéki Színház): Leonardo
Via Italia (bemutató: 2004. 01. 14., Újvidéki Színház): Balázs Feri
Woyzeck, avagy a szédület karcolata (bemutató: 1994., JEL Színház)
Zách Klára (bemutató: 1999. 10. 13., Kisvárdai Várszínház): Krónikás

Rendezéseiből:
Az ezredik játszma vége (bemutató: 1999. 02. 16., Újvidéki Színház)
Himmelwerk GmbH (bemutató: 2013.04.12., Stúdió K)
Ilja próféta (bemutató: 2013.07.27., Vajdasági Tanyaszínház)
Kir Januli, avagy Az ördög tudja... (bemutató: 2006. 07. 08., Tanyaszínház)
Negyedik nővér (bemutató: 2007.06.20., Újvidéki Művészeti Akadémia)
Lápon (bemutató: 2010.02.20., Szabadkai Népszínház)
Párlat (bemutató: 2011.02.26., Stúdió K)
Várunk. Haza. (bemutató: 2016. 03. 17., Stúdió K)

Filmszerepei:
Game Over Club (magyar filmvígjáték, 2019): Yusuf Şükür
A földmérő (magyar kisjátékfilm, 2013): földmérő
A tökéletes gyilkos (színes, magyar krimi, 2017): Lajkó
Argo 2. (színes, magyar akció-vígjáték, 2015): Hangyás Dzsoni
Bolygótűz (ff., jug.-magyar filmdráma, 2002): Rudics Viktor
Couch Surf (magyar vígjáték, 2014): Hüvelyk Matyi
Csajok Monte Carlóban (színes, magyarul beszélő, amerikai-magyar romantikus vígjáték, 2011): paparazzo
Inferno (amerikai-japán-török-magyar misztikus thriller, 2016): isztambuli diák
Isteni műszak (színes, magyar fekete komédia, 2013): Ratko
Kao rani mraz (színes, szerb játékfilm, 2010): Tetováló
Kaparós sors (színes, magyar kisjátékfilm, 2013): férfi a lottózóban
Nincs kegyelem (színes, magyar film, 2006): Suha Dénes
Nutcracker 3D / Diótörő 3D (színes, magyarul beszélő, angol-magyar családi film, 2010) patkánykatona
Oda az igazság (színes, magyar-osztrák-lengyel történelmi dráma, 2010): ifjú Vlad
Sightseeing (magyar kisjátékfilm, 2015): Bruno
Silence (ff., magyar kisjátékfilm, 2014)
Szelídítések (színes, magyar színházi felvétel, 2002)
Tűzút (kisjátékfilm, 2005): Frigyes
Vespa (színes, magyar filmdráma, 2011): Sándor
Veszettek (színes, magyar játékfilm, 2015)
Viszlát, Adél (színes, magyar kisjátékfilm, 2009): János
Zuhanórepülés (színes, magyar akciófilm, 2007): Yeassr
A cég – A CIA regénye (színes, magyarul beszélő, amerikai minisorozat, 2007): Sweet Jesus

Sorozatszerepei:
Aranyélet: Gyepa (2016)
Állomás: Férfi a halott nagymamával (2008)
Borgiák: Siblings (2013)
Eszméletlen (2017): Jani
Kisváros: Merénylet a színpadon (1999): őrült rajongó
Mátyás, a sosem volt királyfi: Az élő holló (2006): lovas
Las aventuras del capitán Alatriste: La retirada de Madrid, Fin de partida (2015)
Robin Hood: A good day to die (2007)
Szérum (2015)
Tóth János (2017- )
Egynyári kaland (2018- )
Alvilág (2019-)

A Széplélek

A Széplélek

Stúdió K Színház
  • Idegenvezető
A város emlékezete

A város emlékezete

Stúdió K Színház
  • Színész
A VinoSofia és a Dramatic Art Produkciós Iroda bemutatja: DUENDE- borszínház No. 4.

A VinoSofia és a Dramatic Art Produkciós Iroda bemutatja: DUENDE- borszínház No. 4.

Általános 2
  • Színész
A Zöld Kakadu

A Zöld Kakadu

Stúdió K Színház
  • Henri, vezető színész, Balthasar, színész
Amikor én halott voltam

Amikor én halott voltam

Stúdió K Színház
  • Színész
Az aranykulcs

Az aranykulcs

Stúdió K Színház
  • Burattino, a faragatlan faragott
Az utolsó pohár

Az utolsó pohár

Stúdió K Színház
  • Nicolas
Bakfitty

Bakfitty

Stúdió K Színház
  • ROMULUS AUGUSTUS
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • P. Petronius római patrícius,Caligula szíriai helytartója
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Csiky Gergely Színház
  • P. Petronius római patrícius, Caligula szíriai helytartója
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • P. Petronius római patrícius,Caligula szíriai helytartója
Commedia memoralis

Commedia memoralis

Stúdió K Színház
  • Színész
E.T.A. Hoffmann:Éjféli mesék

E.T.A. Hoffmann:Éjféli mesék

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Éjféli mesék

Éjféli mesék

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Európa, Európa

Európa, Európa

Stúdió K Színház
  • ORPHULS, pap
Heilbronni Katica

Heilbronni Katica

Stúdió K Színház
  • VIHAR FRIDERIK, Sugár grófja
HétFü: Tatabányai Jászai Mari Színház-Szkéné Színház: W. Shakespeare: Macbeth

HétFü: Tatabányai Jászai Mari Színház-Szkéné Színház: W. Shakespeare: Macbeth

Szegedi Nemzeti Színház
  • Macbeth
Himmelwerk GmbH

Himmelwerk GmbH

Stúdió K Színház
  • Rendező
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Pata Sola, a boszorkány, Paulet, a börtönőr, Lazarus Pfejdmegberger, a pénzkölcsönző
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Csiky Gergely Színház
  • Színész
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Weöres Sándor Színház
  • Lazarus Pfejdmegberger, a pénzkölcsönző
Ibsen: Babaház (Nóra)

Ibsen: Babaház (Nóra)

Stúdió K Színház
  • Színész
Igazság -Utolsó előadások!

Igazság -Utolsó előadások!

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mozgás
Józanok csendje

Józanok csendje

Stúdió K Színház
  • A rendező munkatársa
Kályha Kati

Kályha Kati

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • BÁCSI
Képmutatók cselszövése

Képmutatók cselszövése

Csiky Gergely Színház
  • Nagy Lajos , Franciaország királya
Kutyaévek

Kutyaévek

Stúdió K Színház
  • Színész
Kutyaharapás

Kutyaharapás

Móricz Zsigmond Színház
  • A szerb
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • III. Richárd
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • III. Richárd
Maya hajója

Maya hajója

Stúdió K Színház
  • bobó, azaz Rodrigó El Primo Pablillos, törpe, költő és varázsló
Mélyen tisztelt K.!

Mélyen tisztelt K.!

Stúdió K Színház
  • K. földmérő
Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében

Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Nagy Lajos , Franciaország királya
MOST Fesztivál - A város emlékezete

MOST Fesztivál - A város emlékezete

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
MOST Fesztivál - Heilbronni Katica

MOST Fesztivál - Heilbronni Katica

Jászai Mari Színház, Népház
  • VIHAR FRIDERIK, Sugár grófja
Négyeshatos

Négyeshatos

Stúdió K Színház
  • Színész
Nincsenapám, seanyám

Nincsenapám, seanyám

Csiky Gergely Színház
  • Színész
Nincsenapám, seanyám

Nincsenapám, seanyám

Stúdió K Színház
  • Színész
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Vaskakas Bábszínház
  • Ricardo
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Jászai Mari Színház, Népház
  • Ricardo
Párlat - addig, ahonnan újra lehet -

Párlat - addig, ahonnan újra lehet -

Stúdió K Színház
  • Rendező
Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Pata Sola, a boszorkány
Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Peer Gynt

Peer Gynt

Stúdió K Színház
  • Színész
Rettentő görög vitéz

Rettentő görög vitéz

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Rettentő görög vitéz

Rettentő görög vitéz

Holdvilág Kamaraszínház
  • Thészeusz, hős
Rettentő görög vitéz

Rettentő görög vitéz

Holdvilág Kamaraszínház
  • Thészeusz, hős
Rettentő görög vitéz

Rettentő görög vitéz

Veszprémi Petőfi Színház
  • Thészeusz, hős
Rinoceritisz

Rinoceritisz

Stúdió K Színház
  • Jean, érti a humort…
Sacra Hungarica

Sacra Hungarica

Stúdió K Színház
  • Színész
Szamár a torony tetején

Szamár a torony tetején

Pécsi Nemzeti Színház
  • Zebulond, a szamár
Szamár a torony tetején - A Stúdió K Színház vendégjátéka

Szamár a torony tetején - A Stúdió K Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Zebulond, a szamár
Székely Csaba: Kutyaharapás

Székely Csaba: Kutyaharapás

Jászai Mari Színház, Népház
  • A Szerb
Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné

Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • A Szerb
Székely János: Caligula helytartója

Székely János: Caligula helytartója

Gyulai Várszínház
  • P. Petronius római patrícius,Caligula szíriai helytartója
Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó

Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • P. Petronius római patrícius, Caligula szíriai helytartója
Székely János: Caligula helytartója - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE

Székely János: Caligula helytartója - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • P. Petronius római patrícius, Caligula szíriai helytartója
Szüleink szexuális neurózisai

Szüleink szexuális neurózisai

Stúdió K Színház
  • Dora orvosa
Szürke galamb

Szürke galamb

Stúdió K Színház
  • Színész
Téboly Thébában

Téboly Thébában

Stúdió K Színház
  • Dionüszosz, új isten
Tigris

Tigris

Stúdió K Színház
  • Színész
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rosencrantz
Vakkacsa tojások

Vakkacsa tojások

Stúdió K Színház
  • Színész
Várunk. Haza.

Várunk. Haza.

Stúdió K Színház
  • Rendező
Vasárnap nem temetünk (Hrabal művei alapján)

Vasárnap nem temetünk (Hrabal művei alapján)

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Egon Bondy, Bufifal úr
W.S. Othello - néger mór

W.S. Othello - néger mór

Gyulai Várszínház
  • Rodrigo, pénzes velencei fiatalember

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!