Podujatie


AZ ÉLETRE MOSOLYGOK - NAGY LÁSZLÓ EST

AZ ÉLETRE MOSOLYGOK - NAGY LÁSZLÓ EST

Irodalmi, zenés est Nagy László tiszteletére

 Viac

Aktuálne podujatia



Csík János népzenész és előadóművész már hosszú évek óta dolgozik együtt Őze Áron színművésszel sajátos, zenés irodalmi estek létrehozásán. Ezekben a műsorokban nem a hagyományos versfeldolgozások és megzenésített versek hangoznak el, hanem inkább a magyar népzenei-, klasszikus zenei pillanatok, a kortárs jazzmuzsika és a vers egymásba fonódása, egymásra való hatása jelenik meg. Ebben a munkában többek között Balogh Kálmán cimbalomművész, Dresch Mihály szaxofonművész is közreműködött.

2025-ben Nagy László születésének 100. évfordulója kapcsán megrendezett zenés irodalmi műsor a költő, műfordító munkássága előtt tiszteleg. Felidézve bolgár versfordításai kapcsán létrejött népzenei kötődését, magyar identitásának mélységét, költészetében élő érzékenységét, a világ felé nyitottságát, európaiságának „bartóki modell”-ként való megjelenését. Megidézve az életről, az adott korról műveiben általa legtalálóbban megfogalmazott igazságaival, mindezt a klasszikus és a dzsesszes hangzású kortárs zene sajátos ízeivel, a magyar népzene lelket melengető, éltető erejével.

Közreműködő művészek:

Auksz Éva – eMeRton díjas színművész
Őze Áron – Jászai Mari-díjas színművész
Balogh Kálmán – Prima Primissima díjas cimbalomművész
Bognár András – népzenész bőgős
Csík János – a Kossuth-díjas Csík zenekar alapítója népzenész, prímás és énekes
Dresch Mihály – Kossuth-díjas szaxofonművész
Szabó Kocsis Zsuzsanna – Kazinczy-díjas népdal énekes
Vizeli Máté – hegedűművész, zeneszerző
Nagy Zoltán – hangmérnök
Göttinger László – fénytechnika

Rendező: Őze Áron

Tipy


Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..

Giuseppe Verdi AZ ÁLARCOSBÁL Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.