Csárdáskirálynő
A Derkovits Művelődési Központ idén immár huszonegyedik alkalommal hívja kulturális kalandozásra közönségét a SZÍNHÁZ HATÁROK NÉLKÜL című rendezvénysorozattal.
több
A Derkovits Művelődési Központ idén immár huszonegyedik alkalommal hívja kulturális kalandozásra közönségét a SZÍNHÁZ HATÁROK NÉLKÜL című rendezvénysorozattal.
több
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2024. október 13. vasárnap, 18:00
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Szigligeti Színház Nagyvárad
nagyoperett – három felvonás – 240 perc
Szövegét Stein és Jenbach szövegének felhasználásával írta: Békeffy István, Kellér Dezső
Verseit írta: Gábor Andor, Innocent Vince Ernő
A Csárdáskirálynő világa a századelő miliője, amely a budapesti mulatók népszerűségének csúcsideje volt, ugyanakkor a váradi magyar színházi és kulturális élet és az itteni szecessziós építészet virágkora is ezekre az évekre tehető. A nagyszabású produkcióban a Nagyvárad Táncegyüttes teljes létszámban vesz részt tánckarként, a 12 tagú énekkart pedig a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szaka alkotja. A Csárdáskirálynőben 16 tagú zenekar működik közre.
Szereposztás:
Leopold Mária Lippert-Weilersheim hercege ifj. Kovács Levente
Cecília, a felesége Tóth Tünde
Edvin, a fia: Nagy László Zsolt
Stázi bárónő: Ilyés Klaudia
Kerekes Ferkó Dimény Levente
Miska, főpincér Kocsis Gyula
Tábornok Kiss Csaba
Tonelli, Mac Grave Tőtős Ádám
Mérő Scurtu Dávid
Endrei, Ferdinánd főherceg Balogh Attila
Aranka, Leontine bárónő Fodor Réka
Julis Törteli Nadin
Silvia, chansonette Tasnádi-Sáhy Noémi
Gróf Kaucsiano Bóni Sebestyén Hunor
Gróf Kaucsiano Bóni: Ágoston Péter
Karolina grófő, Konyhalány Miklós Irén
Alkotók:
Korrepetitor: Dombi Dávid
Rendező:Novák Eszter
Jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz
Díszlettervező: Fodor Viola
Zenei vezető, karnagy: Hermann Szabolcs
Koreográfus:Bóbis László
Hangképző, karvezető: Brugós Anikó
Ügyelő: Joó Emília
Súgó: Tentea Katalin
Videó Bozsodi-Nagy Zoltán
Tánckar:
BARABÁS HUNOR, BARKÓCZI RÉKA, FODOR VIRÁG, FORGÁCS-POP JÁCINT, IMRE BÉLA, KEREKES DALMA GABRIELLA, KRUPÁR LUCA, ÖRDÖGH GÉZA, RÁCZ LAJOS LEVENTE, TÁBORI SÁRA, TEKSE PATRIK, TÖRTELI NADIN
Énekkar:
BALIGA ANITA, BODI GRÉTA-NÓRA, BODI MÁTYÁS LÁSZLÓ, FEHÉR ISTVÁN,
NAGY JUDIT-NOÉMI, NAGY KINGA-NIKOLETTA, OSZACZKY GERGŐ, PÁCSI ÁRPÁD, PORSZTNER ABIGÉL, PORTIK VIKTOR, VARKUCS RÓBERT KÁROLY
Zenekar:
BÉKÉS GERHARDT, ALEXANDRU BOLGANSCHI, BULZAN MARIUS, CHIȘ IOAN-VASILE, DRIMBE ALINA, FODOR JÓZSEF, KARDOS ESZTER, KURUCZ TIBOR, KURUCZ VIRÁG, NAGY ÉVA, NAGY KÁLMÁN, OANCEA OLIMPIU, VICTOR SANDU, ALEX SERETOC, VERES LÓRÁNT, VURA JÁNOS
Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok? Lucienne Vatelin tisztességes feleség, esze ágába nem jut megcsalni a férjét – és az elvét tartja mindaddig, amíg a férje őt meg nem csalja. Viszont, ha ez megtörténne, arra is felkészül: talonban tartja a jóképű Babillont, hogy ha kell, legyen kivel bosszút állni… A hülyéje őrült és szerelmes bohózat – tökéletes nevettető kikapcsolódás szerelmeseknek, friss házasoknak, és hűtlenséget tervezőknek. Megszállott nőcsábászok és bosszúálló feleségek a Thália Színház Nagyszínpadán.
A kérdés, mi a fontosabb: revansot venni a múltbeli csalódásért, vagy adni még egy utolsó esélyt a nagy Ő-nek?
A Puskás musical a leghíresebb magyar ember és az Aranycsapat történetét dolgozza fel, és állít méltó emléket neki. A darab…
Vajon ártatlan vagy bűnös Leonard Vole, a jóképű fiatalember, akit egy idős hölgy meggyilkolásával vádolnak?
Magyarországi bemutató Az Erkel Színház előadása ELŐADÁSOK: 2026. augusztus 14., 15.,16., 20., 21., 22. tervezett esőnapok: augusztus 17., 18., 23.,…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!