Tájékoztatjuk Tisztelt Közönségünket, hogy megváltozott a Hollywood az Arénában Filmzenekoncert időpontja. Az eredetileg Május 13-ra tervezett koncertet, nem tudjuk megtartani a kitűzött időpontban. A fellépő zenészekkel, énekesekkel és közreműködőkkel együtt mi is nagyon vártuk, hogy újra színpadra kerülhessen a produkció, de el kell halasztanunk egy későbbi időpontra.
Nem szeretnénk azonban csalódást okozni azoknak, akik megvásárolták a jegyüket, ezért egy új időpontban, november 13-án pótoljuk amelyre a most megváltott jegyek természetesen érvényesek lesznek, sőt végig fenntartjuk a mostani 40%-os kedvezményt, amelyet a TRAUMLIVE kuponnal lehet érvényesíteni.
A legszebb és legjobb filmzenék újra a BUDAPEST SPORTARÉNÁBAN: a Győri Filharmonikus Zenekar és a VoiceStation közreműködésével egy újabb, immár a harmadik filmzenei válogatást emelünk koncertélménnyé. A stílusában és műfajában egyaránt változatos repertoár szólistái két nagyszerű énekes, WOLF KATI és KOCSIS TIBOR lesznek. Az est házigazdájának szerepét pedig újra hazánk egyik legnépszerűbb színművésze, KAUTZKY ARMAND tölti be.
A megmaradt jegyekre 40% kedvezmény! A kedvezményre jogosító kuponkód: TRAUMLIVE, amit a vásárlási folyamat során a KOSÁR-ban, a kuponkód mezőbe írva lehet érvényesíteni. A kosár tartalmának összértékéből fizetés előtt automatikusan levonódik a kedvezmény mértéke.
Hollywood az álomgyár, a filmek otthona. A TRAUMLIVE „a mozi szimfóniája”, egy koncert, amelyet a filmek csodálatos zenéinek szentelünk. A Hollywood az Arénában egy szimfonikus koncert, amely nemcsak a filmzene rajongóinak szól, hisz mindenki által ismert darabok csendülnek fel szimfonikus előadásban. Színtiszta zene a klasszikus hangszerek csodás hangjával.
Az este folyamán olyan zeneszerzők darabjai szólalnak meg, mint John Williams, Hans Zimmer, James Horner, Alan Silvestri és Brian Tyler. A zenéket újra négy témába rendezve hallhatja a közönség. A ROMANTIC, HEROES, SUPERHEROES illetve SKY AND BEYOND témákban olyan filmekből válogattunk össze ikonikus dallamokat, indulókat, mint:
MOULIN ROUGE! / STAR TREK / PEARL HARBOR / ROBIN HOOD
SZENVEDÉLYEK VIHARÁBAN / GLADIÁTOR / STAR WARS / SKYFALL
TRAUMFABRIK / ARMAGEDDON / ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT
ZORRO ÁLARCA / A KARIB-TENGER KALÓZAI
THOR / AMERIKA KAPITÁNY / BOSSZÚÁLLÓK
Örök vita, hogy a hősök vagy a szuperhősök erősebbek zeneileg. Vajon a Gladiátor Hans Zimmer által komponált zenéje vagy a Vasember Brian Tyler által „fémjelzett” indulója lesz a nyerő? Az Armageddon vagy a Bosszúállók világmegmentő csapatának van jobb kísérőzenéje? Mindez csak a helyszínen derülhet ki. Bizonyosodj meg e műfaj értékeiről Te is! Tarts velünk, és éld át a filmzenék nyújtotta varázst 2023. május 13-án a Budapest Sportarénában, ahol a romantika, a hősiesség, az űrbéli kalandok és a képregénykarakterek történetei által inspirált muzsikák nemcsak kiegészítik egymást, hanem a filmzene sokszínűségét is remekül fogják szemléltetni.
Légy részese Te is e csodálatos zenei utazásnak!