Kávéházi estek - Gubik Petra
a zongoránál: Tempfli Erik
a zongoránál: Tempfli Erik
Gubik Petra Junior Prima-díjas, Honthy-díjas, Petőfi Zenei Díjas színművész, előadóművész, a Sztárban Sztár első női győzteseként a 2023-as év legsokoldalúbb előadója. Játszik számos színdarabban és zenés produkcióban országszerte, jelenleg a Játékszín társulatának tagja. Színházi pályafutása mellett előadóművész-énekesként is tudatosan járja a saját útját. 2022. nyarán jelent meg első szólóalbuma, “Ez van, ez!” címmel, amelyet Szirtes Edina Mókus és Müller Péter Sziámi szerzőtársakkal jegyez. 2023. nyarán létrehozta a saját zenei projektjét „Mi van a zsebemben?” címmel, amelyet kezdetben egy szál akusztikus zongorára, később négy fős zenekari hangzásra épített fel.
„A zene ott van a mindennapokban, átszövi az ember életét, testét és lelkét egyaránt. Gyógyít, szórakoztat, kikapcsol, terápiaként is funkcionál. Elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy előlépjek, hogy az eljátszott szerepeken túl megismerjen a közönség engem, Gubik Petrát.”
Az est során saját gondolataival, verseivel, dalaival, történeteivel, egyedi feldolgozásokkal, szerepjátszás nélkül áll a közönség elé. Mindezt a zsebéből húzza elő, kendőzetlen őszinteséggel és természetességgel.
Vecsei H. Miklós és Balla Gergely (Platon Karataev) József Attila-estje
Mesél az ég! - Karnyújtásra az univerzum A nagy érdeklődésre való tekintettel újra láthatók az Utazó Planetárium előadásai 360 fokos…
A legtöbben kívül keresik a megoldást a gondjaikra és a problémáikra. Mi történne, ha sikerülne felismerned, hogy van benned egy…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!