Program


LECSÓ ÉS DIÓ az AlterPlacc klubban

LECSÓ ÉS DIÓ az AlterPlacc klubban

Leskovics Gábor és Dióssy D. Ákos akusztikus estje

Aktuális előadások



BaboNapi különkiadás” - rémisztően szórakoztató kamaravarieté a Fekete Maccs árnyékában.

Leskovics Gábor még a 90-es évek elején ismerkedett meg Dióssy D. Ákossal, amikor zongoristát kerestek zenekarukba, a Pál Utcai Fiúkba.
Előtte is látta már Diót több zenekarban, pl az S-Modellben, vagy a Kimnowakban, de közösen ekkor dolgoztak először együtt és hamar barátság lett az egyszerű munkakapcsolatból.
Ákossal együtt lettek vendégek a Kispál első akusztikus koncertjén, 1995-ben a Fővárosi Nagycirkuszban, majd később, ezt több mint 10 éves közös munka követte ott.
A mai napig is együtt dolgoznak, Ákos vendégként szerepel a fontosabb PUF koncerteken, de ő a hangmérnöke Lecsó másik zenekarának is: a Lovasi Andrással közösen alapított Kiscsillagnak.

Van tehát közös élményanyag és rengeteg olyan dal, amiben már játszottak együtt.
Ezen az estén ezekből a dalokból válogatnak, de persze mindig becsúsznak a közös kedvencek is, hiszen a lényeg: az együttzenélés öröme!

Ajánló


A Budafoki Dohnányi Zenekar hagyományos újévi koncertje a Müpában, meglepetésműsorral! Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor

Zorán tripla koncertre invitálja közönségét 2026. február 21-én és 22-én a Budapest Kongresszusi Központba. Kiváló zenésztársaival áll színpadra, ahol a…

Művészek: Gustav Rivinius - cselló Budapesti Vonósok, koncertmester: Pilz János

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!