Program


Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - vígeposz magyar nótákkal – gálaműsorral a GÖFME

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - vígeposz magyar nótákkal – gálaműsorral a GÖFME

MŰVÉSZETEK HÁZA GÖDÖLLŐ
Színházterem
Esemény kezdése: 2021. 12. 30. (csütörtök) 19.00
80 perc

Egy este három programot is kínálunk azoknak, akik igazán vidáman és önfeledten szeretnék tölteni az év utolsó előtti napját is.

Egy program, ahol iszogatni lehet: bor- és pezsgőkóstoló (külön jegy megváltása szükséges)

Egy program, ahol nevetni és nótázni lehet: Petőfi: A helység kalapácsa

Egy program, ahol táncolni is lehet: Szilveszteri gálaműsor

 

Petőfi vidám eposzparódiája egyedi módon kerül előadásra, mert a cselekmény része lett több mint 60 magyar nóta a legismertebbek közül élő zenei kísérettel (pl. A füredi Anna-bálon, Pedro kocsmájában, Az a szép, Bocsássa meg nekem a világ, Jaj de szép kék szeme, Lidi néni, Szép asszonynak kurizálok, 3 deci köménymag, Favilla, fakanál, fatányér, Sárgul már a kukoricaszár, Kilenc kis gólya…). Ezekből általában csak 1-2 sor hangzik el, ami szövegében a történet adott részéhez illik, de már ez a néhány sor is felidézi a nóták hangulatát. A magyar nótákat még a legismertebb mulatós dalokkal egészítik ki. Harangláb, Fejenagy, Szemérmetes Erzsók és a többiek humoros története így még szórakoztatóbbá válik.

A darab időtartama kb. 80 perc, mely után közös nótázásra is lehetőség lesz, valamint az aulában egy vidám gálaműsorral tesszük teljessé az estét.

 

Üvegpoharat és ásványvizet a borkóstoló résztvevőinek ingyenesen biztosítunk.

Az előadás és a gálaműsor megtekinthető borkóstolás nélkül is!

 

 

 

 

A program/előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

Ajánló


Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók,…

Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története, a csodás, magyar népmesei motívumokban bővelkedő daljáték, mely híven követi az eredeti művet…

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a…