Program


Szekeres Tamás – Benned szól a dal

Szekeres Tamás – Benned szól a dal

Szekeres Tamás – Benned szól a dal
25 év az Omegában
Az előadáson barokk szerzők / Bach, Vivaldi / művei szólalnak meg crossover stílusban elektromos gitáron, valamint népszerű Omega dalok hangzanak el.
 több

Aktuális előadások



A zenekar tagjai:
Szekeres Tamás - gitárművész gitáron
Herbály Péter - ütőhangszereken
Pleskó Béla - ütőhangszereken

Szekeres Tamás klasszikus gitárművész és tanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1990-ben, aki prof. Szendrey-Karper László utolsó vizsgázott hallgatója. Tinédzser kora óta különböző neves rockzenei formációkban gitáros-
zeneszerző (Varga Miklós Band, Omen, Presser Gábor, Keresztes Ildikó, stb.). 
A ’90-es évek elejétől fogva nemzetközi karriert futott be egész Európában, Japánban, Észak- és Dél Amerikában, ahol lemezeket adott ki Holland managementje által és amely helyeken többnyire játszott is. 
1989 től tagja a Metal Hammer szerkesztőségének, majd 1993-tól 13 éven át saját gitár-oktató rovatot vezetett a Zenészmagazin nevű szaklapban és párhuzamosan megalkotta a máig is működő, önálló metodikáját, melyet az azóta több ismert zenekar élén meghatározó gitáros - növendékeinek 28 éve oktat.
1994 nyarán 4 hónapos “coast to coast” turnéra kapott meghívást Ken Tamplin világhírű énekes zenekarába, az Egyesült Államokba. 
1994 ősze óta, a híres, az Omega zenekar 70.000 embert vonzó, 1994-es Népstadionbeli “Esős Koncert”-je óta 2019 ig, az utolsó Papp László Sportarénában lezajlott nagyszabású Omega koncertig a zenekar tiszteletbeli tagjaként meghatározó szerepet töltött be a zenekar életében, mint gitáros, zeneszerző, hanghordozókon és a színpadokon egyaránt. 
 
Az Omega életmű több mint hat évtizedes történetében az elmúlt években sajnálatosan bekövetkezett pótolhatatlan veszteségének következményeképp Szekeres Tamás különleges, emelkedett hangvétellel, a szakralitás jegyében viszi tovább az emberekbe sejtszinten beivódott dalokat, a kultikus dallamok hiteles továbbéltetésével. A koncertsorozat bemutatja, hogy a dalok kortalanok és bármely generáció lelkét megérinti. 

A műsor hossza 90 perc

Ajánló


Varázslatos ünnep a Klauzál Házban Iszkiri Zenekar családi koncertje

Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!