Program


Valahol Európában

Valahol Európában

A Valahol Európában című darab a  II. világháború idején árván maradt gyerekekről szól, akik éhesen kóboroltak az országban.
 több

Aktuális előadások




Valahol Európában
Zeneszerző: Dés László
Dalszöveg: Nemes István
Szövegkönyv: Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter

Balázs Béla és Radványi Géza azonos című filmforgatókönyve alapján.

A Valahol Európában című darab a  II. világháború idején árván maradt gyerekekről szól, akik éhesen kóboroltak az országban. Simon Pétert, a főszereplő karakterét, Sztehlo Gábor evangélikus lelkész tettei ihlették. Több ezer gyermeket bújtatott a II. kerületben, és mentett meg a koncentrációs táboroktól. 1945-ben gyermekotthont hozott létre szintén a II. kerületben, ahol biztonságot nyújtott az árváknak.  Szépsége tettének, hogy ott bebörtönzött nyilasok gyermekei együtt nevelkedtek az árván maradt zsidó gyermekekkel, akik még a mai napig is tartják a kapcsolatot.  Sztehlo Gábor emlékére mutatjuk be a darabot.

Rendező Szalai Kriszta

Főszereplők:
Cserna Antal, Gréczy Balázs, Fehérváry Fruzsina, Manhalter Rozi, Törös Tamás, Kövécs Barnabás, Cserna Kristóf, Lengyel Réka, Kovács Marcell

Közreműködnek a helyi közösség lelkes tagjai, gyerekek és felnőttek
Asszisztens: Mike Mona
Koreográfia: Szalai Kriszta, Sebastian Cortez
Szcenika: Ralovich Dávid
Stúdió: Michel Sound

Fotó Barát Dávid
Az előadást 10 éven felülieknek ajánljuk!
A musical a Proscenium Szerzői Ügynökséggel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.

Ajánló


Van, hogy muszáj mindenestül elmerülni egy igazi klasszikus világában: a Szegedi Kortárs Balett családi mesebalettje erre ad lehetőséget a família…

Mit keres az 1930-as évek Moszkvájában az ördög? Miért veszti el a fejét (szó szerint) az ateista irodalmi folyóirat-szerkesztő? Hogyan…

Giacomo Puccini TURANDOT Opera három felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!