Všetky kategórie

3958 Program


Lánybúcsú

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

A Liliom Produkció előadása.

Dumaszínház est

Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma

Városmajori Szabadtéri Színpad

Különös kísérletre vállalkozik a Delta Produkció: felkértünk két neves színpadi szerzőt, hogy kutassanak a generációs ellentétek, hasonlóságok és különbözőségek témájában. Az eredmény két ízig-vérig kortárs magyar egyfelvonásos, melyek Keresztes Tamás rendezésében szövődnek egymásba, hogy arról meséljenek: tudunk-e egymással kommunikálni, amikor teljesen más minták alapján szocializálódunk?

Nessun Dorma! - Best of Puccini

Magyar Állami Operaház

Giacomo Puccini
Best of Puccini
Nessun dorma áriaest és [szkikki] 2.0

Életed hétvégéje

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Zenés párkapcsolati játszma

Budapest Klezmer Band

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Budapest Klezmer Band több, mint 35 éve szórakoztatja közönségét. A zenekar alapítója Jávori Ferenc „Fegya”, akinek szerzeményeit, átiratait minden koncerten hallhatja a közönség, ezzel is népszerűsítve a Közép-Kelet-Európából származó tradicionális zsidó zenét. A produkció egy igazi zenei utazás, ahol az átiratok mellett felcsendülnek Fegya musicaljeiből is részletek.

Wildhorn – Murphy: WONDERLAND musical

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

2026. július 31. péntek 20:00 (esőnap: augusztus 2.)

2026. augusztus 1., szombat 20:00 (esőnap: augusztus 3.)

Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

Meghívott vendég: Malek Andrea

A Pál utcai fiúk

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

A Pannon Várszínház előadása.

Egy életem: Szinetár Dóra

Városmajori Szabadtéri Színpad

Az EGY ÉLETEM sorozatban ismert művészek mesélnek életükről, a sorsfordító pillanatokról és azokról a történetekről, amelyek igazán meghatározták őket.
Ezúttal Szinetár Dóra mesél az életéről, a számára meghatározó pillanatokról és történetekről. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja.

A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt

Városmajori Szabadtéri Színpad

Fedák Sári a magyar színháztörténet ünnepelt primadonnája volt – szenvedélyes művész, az operettszínpadok királynője. Mégis, hamis vádak alapján koncepciós per áldozata lett, és bár évtizedekkel később felmentették, nevét máig nem rehabilitálták.
Olt Tamás zenés életrajzi tragikomédiája árnyalt képet ad egy legendás nő sorsáról – és rajta keresztül egy egész korszakról. A darab középpontjában az idősödő, vidékre száműzött Fedák áll, aki visszatekint életének kulcspontjaira: pályájának diadalaira, viharos kapcsolatára Molnár Ferenccel, a kegyvesztettségre és a méltatlan tárgyalásra. A látványos, zenés előadás csillogó operettslágerekkel és személyes tragédiákkal meséli el egy ikon felemelkedését és elfeledését.

Műhelylátogatás - Mácsai Pál előadása

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

A Sonatina Produkció előadása.

Budapest Bár

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Könnyed, párkapcsolat-gazdagító előadás humorral és rögtönzéssel!
„Néha megkérdezik, mi a titka a hosszú házasságunknak. Minden héten kétszer időt szakítunk arra, hogy elmenjünk egy étterembe. Finom, gyertyafényes vacsora, lágy muzsikaszó, tánc. A feleségem kedden megy, én pénteken.” – Henry Youngman
Mély igazságokat a párkapcsolatról és pláne a házasságról már sokan fedeztek fel és tették közzé előttünk is. Ezúttal rajtunk a sor.

Szegedi Kortárs Balett: Isteni színjáték

Városmajori Szabadtéri Színpad

Háromtételes táncjátékunk is egyfajta boldogság keresés. Mindegyiket más-más koreográfus jegyzi (köztük két olasz balettművész) – mely egyfelől magától értetődően következik a Szegedi Kortárs Balett évtizedes kapcsolatából különböző itáliai balettintézetekkel és formációkkal, másfelől a legadekvátabb módon képes megidézni a latin életszemléletet.

AMADEUS LIVE filmkoncert

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

(esőnap: augusztus 23.)

Hőhullám

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Zenés vígjáték, a Liliom Produkció előadása.

Mint Shakespeare Vízkeresztjében az önfeledt komédiázás mellett fény derül gyarló emberi tulajdonságokra, lelepleződnek álságos társadalmi viszonyok is, úgy Ken Ludwig sem hagyja bohózata nézőjét minden tanulság nélkül.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.