Koncert, muzyka

tytułów: 1121


HOBO 80 - Békéscsaba Kup bilet
13 Wydarzenie

HOBO 80 - Békéscsaba

Békéscsaba - Csabagyöngye Kulturális Központ

Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.

Skót szimfónia Kup bilet
13 Wydarzenie

Skót szimfónia

Győri Filharmonikus Zenekar

Balog Alexandra, Rosa Hartley és Tomasz Máté kamaraestje - Itt és most Kup bilet
13 Wydarzenie

Kevés zongorás trió vállalkozik kortárs művek előadására. Balog Alexandra, Rosa Hartley és Tomasz Máté kamaraestje mindenképpen a hiánypótló, de a közönség igényeihez is kapcsolódó koncertek sorát gyarapítja. A hangverseny két félidejének műsora szimmetrikus: mindkét részben egy kortárs zongoratrió a nyitószám, amit egy szólócsellóra írt, szintén kortárs darab követ, végül pedig mindkét részt a klasszika legnagyobb alakjainak művei zárják.

V. Haydneum Őszi Fesztivál – Les Accents Kup bilet
13 Wydarzenie

V. Haydneum Őszi Fesztivál – Les Accents

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány

Zenei kedvencek 60 percben a Liszt Ferenc Kamarazenekarral – A barokk Kup bilet
13 Wydarzenie

A barokk - Purcell, Vivaldi, Bach, Händel

Harry Potter zenéje gyertyafényben Kup bilet
13 Wydarzenie

Harry Potter zenéje gyertyafényben

Szivárvány Kultúrpalota

Ez a varázslatos koncert nem csak zenét kínál majd; több száz gyertya világítja majd meg a teret, tovább fokozva a misztikus, misztikummal és varázslattal teli, titokzatos hangulatot.

Tündérálom Kup bilet
13 Wydarzenie

Tündérálom

Győri Filharmonikus Zenekar

Bach / Beethoven / Brahms - Concerto Budapest 25/26 G3 Kup bilet
13 Wydarzenie

BACH / BEETHOVEN / BRAHMS // Berecz / Baráti

J. S. BACH: c-moll passacaglia és fúga, BWV 582 (Ottorino Respighi feldolgozásában)
BEETHOVEN: 2. (B-dúr) zongoraverseny, op. 19
BRAHMS: 3. szimfónia, op. 90

V. Haydneum Őszi Fesztivál – Lucie Horsch & Justin Taylor Kup bilet
13 Wydarzenie

V. Haydneum Őszi Fesztivál – Lucie Horsch & Justin Taylor

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány

Lucie Horsch – barokk furulya
Justin Taylor – csembaló

Nagyzenekari koncert: Beethoven, R. Strauss Kup bilet
13 Wydarzenie

Hegedűfejedelem
Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedűverseny, Op. 61
Richard Strauss: József-legenda, Op. 63

Az opera hadművelet - Danubia Zenekar Kup bilet
13 Wydarzenie

A legnagyobb operaslágerek… a te történeteddel. Szerelmes legyen a főhős, vagy inkább bosszúáriát zúdítson a fejünkre? Minden itt és most fog eldőlni, méghozzá a közönség segítségével.

Ethnosound: Élménydobolás - Interaktív dobshow dzsembé, cajón és derbuka hangszereken / MINIMATINÉ Kup bilet
13 Wydarzenie

Dobolni jó. Fehér Károly és az Ethnosound csapat tagjai már 20 éve teszik ezt kicsik és nagyobbak örömére.

HANG-SZÍNEZŐ Kup bilet
13 Wydarzenie

HANG-SZÍNEZŐ

Bartók Béla Emlékház

REMEKMŰVEK GYEREKEKNEK

SIMON IZABELLA GYEREKKONCERTJE 8-13 éveseknek

Mendelssohn Kup bilet
13 Wydarzenie

Mendelssohn

Győri Filharmonikus Zenekar

Puccini: Bohémélet / MET FSZ Wyprzedane
13 Wydarzenie

Franco Zeffirelli Bohémélet-rendezése 1981 óta New York kedvence, s ez a megejtően lírai, átütően fiatalos és lenyűgözően hatásos produkció immáron negyedszer szerepel a világközvetítések programján.

Puccini: Bohémélet / MET EA Wyprzedane
13 Wydarzenie

Franco Zeffirelli Bohémélet-rendezése 1981 óta New York kedvence, s ez a megejtően lírai, átütően fiatalos és lenyűgözően hatásos produkció immáron negyedszer szerepel a világközvetítések programján.

JOSEPH HAYDN BUDÁN 2025-BEN Kup bilet
13 Wydarzenie

JOSEPH HAYDN BUDÁN 2025-BEN

Bartók Béla Emlékház

Humor és poézis Haydn vonósnégyeseiben



VIVALDI A NÉGY ÉVSZAK - GYERTYAFÉNYES KONCERT Kup bilet
13 Wydarzenie

VIVALDI A NÉGY ÉVSZAK - GYERTYAFÉNYES KONCERT

Eiffel Műhelyház / Bánffy terem

Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.

HOBO 80 - Paks Kup bilet
13 Wydarzenie

HOBO 80 - Paks

Paks - Csengey Dénes Kulturális Központ

Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.

V. Haydneum Őszi Fesztivál  – A Nocte Temporis Kup bilet
13 Wydarzenie

V. Haydneum Őszi Fesztivál – A Nocte Temporis

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány

BRIDGERTON ZENÉJE GYERTYAFÉNYBEN Kup bilet
13 Wydarzenie

BRIDGERTON ZENÉJE GYERTYAFÉNYBEN

EKMK Bartakovics Béla Közösségi Ház

Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.

Sztárestek - Ludovic Tézier Kup bilet
13 Wydarzenie

Sztárestek - Ludovic Tézier

Magyar Állami Operaház

Sztárestek zongorával
Közreműködik. Ludovic Tézier

Reneszász X Beatles -  bemutató - Danubia Zenekar Kup bilet
13 Wydarzenie

A Semmi komoly-sorozat új bemutatójában szerelmes, féltékeny, ünneplő vagy épp elmélázó dallamok felelgetnek egymásnak - a madrigáloktól a Love me do-ig. Koncert után szimfonikus karaoke.

Bogármese-táncshow Kup bilet
13 Wydarzenie

Bogármese-táncshow

MOM Kulturális Központ

Mesés táncshow egy felvonásban.

NOX koncert - Kup bilet
13 Wydarzenie

NOX koncert - "Csendes" - Szolnok

Szolnok - Aba Novák Agóra Kulturális Központ

Duo Sera és a Szigeti Kvartett - Kamarazene karnyújtásnyira Kup bilet
13 Wydarzenie

A 2012-ben alakult Duo Sera különleges formáció, első koncertjükön a zenetörténet első szaxofonra és hárfára írt kompozícióját játszották. Mivel e hangszerpárosítás eredeti repertoárja szűkös, előadásaikon számos átirat és új mű is szerepel. Ők szólaltatják meg ezen az estén Decruck cisz-moll szonátáját Jean-Pierre Ballon átiratában. A Szigeti Quartet 2017-ben alakult, tagjai kiváló zenészek Magyarország vezető zenekaraiból.

Cherubini: Requiem Kup bilet
13 Wydarzenie

Cherubini: Requiem

Magyar Rádió Művészeti Együttesei

Sapszon-bérlet 2. koncert

MAO Legendás Albumok - Bud Powell: The Amazing Bud Powell Kup bilet
13 Wydarzenie

A Legendás Albumok sorozat koncertjein a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt – a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben.

Anna Vinnitskaya és a Bécsi Szimfonikusok Wyprzedane
13 Wydarzenie

Újra a Müpában üdvözölhetjük a világ egyik legsikeresebb zenekarát, az idén 125 éves Bécsi Szimfonikusokat, amely 2021-ben hatalmas sikert aratott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben! Virtuóz szólistájuk, a kiváló orosz zongoraművésznő, Anna Vinnitskaya a brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Verseny hajdani győztese.

Dalszerelőműhely // Harry Styles // Fazekas Gergely Kup bilet
13 Wydarzenie

Lehet az élet metaforája a kóstolás? Ha igen, van értelme úgy élni, hogy az ember csak belekóstol a dolgokba, soha nem tesz semmit igazán a sajátjává? És milyen zene illik egy szusiétteremhez? Ilyen filozófiai és művészetelméleti kérdések is fel fognak merülni a Dalszerelőműhely ötödik évadának harmadik előadásán, amelynek főhőse a 2010-es angliai X-faktorban kreált fiúbanda, az egykori One Direction tagjai közül a legnagyobb karriert befutott sztár, Harry Styles lesz.

Szauer Bianka és Pajor Olivér Joakim szólókoncertje - A tehetség kötelez Kup bilet
13 Wydarzenie

Szauer Bianka és Pajor Olivér korosztályuk kiemelkedő tehetségei, mindketten számos nemzetközi és hazai versenyen értek el kimagasló eredményeket. A Tehetség kötelez sorozatban közös szólóestet adnak, ahol egy kamaraprodukció is elhangzik, Maurice Ravel eredetileg vonósnégyesre, fuvolára, klarinétra és hárfára írt Bevezetés és allegro című műve

HOBO 80 - Cegléd Kup bilet
13 Wydarzenie

HOBO 80 - Cegléd

Cegléd - Kossuth Művelődési Központ

Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.