Színház

1820 program


Önök azt kérdezik: „Vajon hogyan fogok én szórakozni azon, hogy öt fickó – egy alvilági gengszter, egy elegáns méltóságos úr, egy intellektuel, egy befolyásolható kispolgár és egy álnépi figura – egymást fenyegeti egy, mindig a másik kezébe kerülő stukkerrel, egy ablak nélküli, zárt szobában?”

Afines/Manga-Ballet-Play

Gárdonyi Géza Színház

Egy jeggyel, mind a két előadás megtekinthető.
Marcat Dance (Spanyolország): Afines
Lőrinc Kati-Fehér Ferenc : Manga-Ballet-Play

Improvizált színházi előadás egy párkapcsolat folyamatáról és utóéletéről.

Mocorgó babaszínház

Miskolci Csodamalom Bábszínház

Első bábszínházi élmény babáknak.

Tekergő Bábszínház: CILIKE, A HISZÉKENY EGÉRKE

Újpesti Kulturális Központ nonprofit Kft.

Cilike, a kisegér éppen szállást keres magának, mert az előzőt kihízta. Talál is egy megfelelő odút, pont Brekegi Barnabás, a béka mellett, akivel összebarátkozik. Eközben Sima Sámuel, az éhes róka is a közelben ólálkodik…

LEPORELLÓ: HANGORA

Magyar Színház

Vonalak, pontok, pattogó foltok, tekeredik, kerek, gurul, lebeg! Nézem, megérintem, ujjammal kísérem. Mozog! Látom! Megbirizgálom! – Fekete és Fehér, kerek és szögletes, ritmus és tánc játéka klasszikus zeneművekkel.
A kontrasztos képek inspirálta előadást 6 hónapos kortól ajánljuk.

Ziránó Színház: A zöldszakállú király

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft

A magyar népmese napja alkalmából családi program a népművészet jegyében

Pitypang és Lili

ÓKK- Kaszásdűlői Kulturális Központ

Madame Tartuffe

Pesti Színház - a Vígszínház kamaraszínháza

Barbara Tartuffe, miután elvégzett egy elismert természetgyógyász iskolát Berlinben, és sikeresen kigyógyította magát súlyos gerincbántalmaiból, kiszáll a tolószékből és az emberek gyógyításának szenteli az életét. Hamarosan betegek százai keresik fel testi és lelki bajaikkal speciális egészségközpontját, majd átteszi székhelyét a Balaton-felvidékre, és egyik kedvenc tanulótársa házában folytatja áldásos tevékenységét.

A második világháború idején játszódó dráma a történelem kevésbé ismert részleteit tárja fel, miközben a színpadon felcsendülnek Orbán Bori előadásában a korszak legismertebb dallamai. A történetben kémek, politikusok és művészek sorsai keresztezik egymást, bemutatva egy vészterhes korszak emberi drámáit és hatalmi játszmáit.

időtartam: 50 perc
korosztály: 14+

Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.

Müller-Seress: Szomorú vasárnap

Tóth József Színház

Müller-Seress: Szomorú vasárnap
A Kvártélyház Szabadtéri Színház produkciója

Sári bíró

Új Színház

Móricz Zsigmond története nagyon is időtálló témát jár körül: hogyan irányítják a nők a férfiakat a háttérből? A darab végére kiderül, az asszonyok furfangja nem csak napjainkban, a régi időkben sem ismert határokat.

A Próbaüzem hat lelkes fiatalból álló improvizációs társulat, akiket a közös játék és az egymásra hangolódás szeretete hozott össze. 2024. őszén kezdtünk együtt játszani, amit azóta is töretlenül tartunk, és amit örömmel mutatunk be nektek.

A padlás

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

MI vagyok

Pinceszínház

Egy nő elindul, hogy a párkeresés zsákutcái után megtalálja a helyes irányt egy olyan élet felé, amit érdemes élni. Útja egy idegen országon át kanyarodik vissza önmagához. Ezalatt nemcsak azt próbálja megérteni, hogy hol van az ő helye a világban, hanem arra is választ keres, hogy a mesterséges intelligencia korában mit jelent embernek lenni. Mik vagyunk és mivé leszünk, ha ezt az utat járjuk.

Suttogások és sikolyok/Zárt ajtók

Gárdonyi Géza Színház

Egy jeggyel, mind a két előadás megtekinthető.
Nagyvárad Táncegyüttes: Ingmar Bergman:Suttogások és sikolyok
Vasas Művek: Zárt ajtók

Dumaszínház est

Sánta kacsa,vak tyúk

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

„Minden egy elhagyatott baromfiudvarban kezdődik, hová még a nap se süt be soha. Itt éldegél egy sánta kacsa, kit soha senki nem látogat meg. Pedig van egy kis földimogyoró tartaléka, amit szíves örömest megosztana valakivel...”

Hangoló - babaszínházi előadás

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

A Kabóca Bábszínház előadása.

Soma a nevem, szürke kisegér vagyok. Megláttam egy fehér egérlányt. Na, ebből lett csak a bonyodalom! Majd meglátjátok! Néha csodára van szükség, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. A csodát pedig bátorsággal és küzdelemmel lehet kiérdemelni..

Népmese Napja - A mesebölcső

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

A magyar népmese napja
Ezen a délelőttön minden a mese körül forog: lesz mesemondás, mesehősöket formálunk újrahasznosított anyagokból és meseelőadással is készülünk a gyerekeknek és a játékos kedvű felnőtteknek.

A kocka el van vetve

Momentán Társulat

Egy számítógépes játék karakterei a színpadon. Négy karakter, akit a közönség tagjai határoznak meg. Versenyeznek egymással egyéniben, csapatban, kettesével-hármasával összeállva. Összemérik fizikai, szellemi erejüket, kreativitásukat vagy épp rímelési képességeiket. Érzelmes dráma műveltségi kvízkérdésekkel, történetmesélés plankelés közben musicalbetétekkel tarkítva... Bármi megtörténhet, amit a játék keretei engednek! Gamer effektek, kihívások, természetesen a közönség ötletei alapján.

15.00 Őszi virágok – kézműves foglalkozás Gabigával

16.30 Álomzug Társulás: Az aranyszőrű bárány

Kígyómarás

Új Színház

Izgalmas családregény, történelmi hangulatban megfestve.

A darab bemutatja gróf Apponyi Franciska színes életét, középpontba helyezve figyelemreméltó, elszánt munkásságát, amellyel világokat megmozgatva létrehozta a fóti Suum Cuique telepet, azaz Fótújfalut.

Heltai Jenő: A tündérlaki lányok

Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény és Művelődési Ház

Szép Ernő: Május

Tóth József Színház

Este van. Egy vándormutatványos nyugovóra tér az új szállásán. Egy fiú és egy leány kergetik a boldogságot a Városligetben. Valaki a bokrok között öngyilkosságra készül. Május. Valahol háború van.

A Hattyúk tavát, a sokak által ismert klasszikus balett verziójához képest másként, más megvilágításban kívántam újrafogalmazni. Az én olvasatomban Siegfried egy meghasadt tudatú fiatalember, akit gyermekkori, édesanyjával való viszonyából eredő traumái fogva tartanak.

Káosz

Stúdió K Színház

Egy gésa emlékiratai/Menyegző

Gárdonyi Géza Színház

Egy jeggyel, mind a két előadás megtekinthető.
Bozsik Yvette Társulat: Egy gésa emlékiratai – édesanyám emlékére
Feledi Project: Mennyegző


NONSTOP IMPRO

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Szórakoztató, interaktív, színházi este minden korosztálynak!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!