
“Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?”
/Edgar Allan Poe/
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Igazi rendezői bravúr, négy színész jutalomjátéka negyven szerepben: egyik pillanatról a másikra változik a konferanszié elegáns hölggyé, a tejesember ügynökké, vagy a rozoga öregember kígyóvá. A néző hol egy skót mocsáron jár, hol egy Edinburgh felé száguldó vonaton, majd egy baljós hangulatú motelben.
A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy történelmi magyar vidék kultúrájának megismertetését tekintik elsődleges céljuknak. A Transylvania Express Erdély táncaiból, muzsikájából válogat. Az előadással szeretnénk azt az üzenetet megfogalmazni, hogy a hagyományos kultúra tovább él mindnyájunkban, akik hiszünk a tradíció életben tartásának értékében, hisz jövőnk a hagyomány!
Sally fejében öt eltérő karakterű nő él, akik nem tudnak egymásról. Sally szorongó, magányosan él. Nola, a kimért elegancia, intellektuális művészlélek. Derry mindig derűs, viccelődő, hetyke. Bella, az érzéki csábító, imád énekelni és táncolni. Jinx, maga a megtestesült düh és agresszió. A flamenco sajátossága, hogy különböző ágai, más-más érzelmet fejeznek ki, így az öt személyiséget egy-egy “palo” hívja életre. A műfaj csak eszköze az üzenetnek, mégis a történet emeli ki annak sokszínűségét.
Jancsi és Juliska története egyszerre szól a felnőtté válásról, valamint az önmagunkért és a szeretteinkért való felelősségről és kiállásról. A mesék arra biztatják a gyerekeket, hogy önállóan induljanak felfedezőútra, akár saját fantáziaviláguk birodalmában is. A mesékben ugyanis minden nehézséggel meg lehet megbirkózni, nem csak a valóságos, hanem a szorongó képzelet által teremtett veszedelmekkel is.
Ha elhangzik az a szó, hogy szöveg, egyszerre legalább két művészeti ágat is felidézhet a befogadóban: van, akinek ez az irodalmi szövegeket, míg mások számára először a dalszövegeket juttatja eszébe.
interaktív magyar népmese
Kerekasztal-beszélgetés
Az előadás hossza: 90perc
Szünetek száma:Szünet nélkül
A BETEKINTŐ egy moderátor által vezetett beszélgetés, amelyen a színház aktualitásai kerülnek terítékre, és amely alkalmat ad arra, hogy a nézők közelebbről is megismerjék az éppen készülő előadásokat. A moderált beszélgetések során a résztvevők rendezőkkel és színészekkel egyaránt találkozhatnak, és első kézből hallhatnak a próbafolyamat részleteiről. Szó esik az előadások hátteréről, döntésekről, kihívásokról – mindenről, ami a bemutatóig vezet. A nézők kérdezhetnek is, sőt, egyes alkalmakon nyílt próbán is részt vehetnek. A sorozat betekintést nyújt abba a világba, amely a színpad mögött zajlik, és amely ritkán látható kívülről.
A sorozat a 2025/2026-os évadban is folytatódik.
"Régóta szeretnék az önismeret kusza útvesztőjében eligazodni, vagy legalábbis értelmet találni tetteimnek, reakcióimnak… ezek ugyanis régről bevésődött, automatikus válaszok. Generációkon át a berögződött mintákat rekonstruáljuk, éljük át újra és újra, apróbb változásokkal… ezeken a bevésett mintákon lenne érdemes elindulni, felfejteni és végül letenni ezeket a transzgenerációs csomagokat.
A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.
Vecsei H. Miklós és zenész barátai - a Music Hungary-díjas QJÚB - József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy koncert-színházi előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.
Szerelem, házasság, féltékenység, hazaszeretet, politika – egy izgalmas klasszikus. A Bánk bán legújabb színpadi adaptációjában a főszereplők fiatal színészek, akik a Nemzetiben értek be szerepeikre.
Ki ne ismerné Hamupipőke sanyarúnak induló, ám annál szerencsésebben alakuló történetét. Gyerekek generációja nőtt fel rajta és akár felnőttként is szívesen megnézik újra és újra.
romantikus vígjáték
A CSILLAGFÉNY PRODUKCIÓ ELŐADÁSA
A betyárok a magyar néphagyomány legizgalmasabb alakjai. Történeteik átszövik népdalainkat, mondáinkat, balladáinkat, sőt, még népművészetünk tárgyi emlékei is őrzik az emléküket. Nem csoda, hogy a nép emlékezetében sokszor már-már hősként élnek tovább – ők a „magyar Robin Hoodok”.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
10+
120 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku, óriásbáb
„Mi marad belőlünk? Talán a temetők. És az emlékek. Emlékek vagyunk. A dunai svábok.”
jelenetekbe rendezett audio-séta a magyarországi németek kitelepítéséről
Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.Mindannyian az ötvenes éveikben járnak, így a forró andalúz vidéken nemcsak a meleggel, hanem saját hőhullámaikkal is meg kell küzdeniük.
A történet különlegessége, hogy főhőse valószínűleg autizmus spektrumzavarral él, és mivel a történetet ő meséli el (nem pedig valaki más írja le őt), vele együtt élhetjük át, milyen különbözni az átlagostól, kívülállónak lenni, és milyen egy meglepő és leleplező szemszögből látni a világot.
A hazugság úgy árasztja el Michel, Alice, Paul és Laurence életét, mint nyitva felejtett csap a lakást..
Egy húsz évvel ezelőtt végzett nemzetközi zenei felmérés szerint a Bolero hangzásvilága alkalmas leginkább arra, hogy beindítsa fantáziánkat. Parázsló szexualitástól fűtött, kérlelhetetlen, sodrón zakatoló dallam.
Legyen tagja egy exkluzív közösségnek, vegyen részt a Belváros egyedi, semmivel sem összehasonlítható független színházának évadnyitóján, ahol találkozhat az alkotókkal, művészekkel, s egyben egy nemes célt támogathat belépőjegyének megvásárlásával! Támogassák a FÉM Színházat egy (támogató)jegyvásárlással! Köszönjük.
A színpadi játék két „nyugállományba vonult” színésznő történetét meséli el, akik élethelyzeteikből adódóan közös albérletbe kényszerülnek. Társbérletük kacagtatóan szatirikus helyzetek, nosztalgikus visszaemlékezések és komikus sorsfordulatok kavargó forgatagává válik.
Dumaszínház est
fergeteges operett- és kabaréműsor két részben
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.