Artist

Zoltán Beck

Zoltán Beck

Birth: 1971. szeptember 1. (Devecser)

Zenész, énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója, dalszerzője, író, egyetemi adjunktus..

A zenélés mellett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Romológia Tanszéken dolgozik egyetemi adjunktusként, megvalósította a Zenélő Egyetem című projektet.

Elismerések, díjak:
2012-ben megkapta az Artisjus Az Év Szövegírója díjat. Bródy János szerint „stílusteremtő…

 Continue

Current programs

MÁSNAP – Cseh-Csengey / Beck-Szűcs 1986 / 2021

B32 Galéria és Kultúrtér

Tudathasadásos este: az előadók (Beck Zoli és Szűcs Krisztián) élnek, a szerzők (Cseh Tamás és Csengey Dénes) már nem.…

Zenész, énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója, dalszerzője, író, egyetemi adjunktus..

A zenélés mellett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Romológia Tanszéken dolgozik egyetemi adjunktusként, megvalósította a Zenélő Egyetem című projektet.

Elismerések, díjak:
2012-ben megkapta az Artisjus Az Év Szövegírója díjat. Bródy János szerint „stílusteremtő előadóművészi tevékenységével jelentősen hozzájárult az igényes pop–rock kultúra magyarországi térnyeréséhez.”

"Bársony nesz inog" - Írók, zenészek jótékonysági estje a költészet napján a Pécsi Harmadik Színházé

Pécsi Harmadik Színház
  • Zene

"Hoztunk valamit magunkból" - Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés, irodalmi estje

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.

"Kártyajáték" - Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós Közös Estje

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
30Y

30Y

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Gitár
A kis herceg és a planéták

A kis herceg és a planéták

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Composer
Ahogy teccik

Ahogy teccik

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Zenei vezető, zeneszerző
BECK - VECSEI / VECSEI - BECK

BECK - VECSEI / VECSEI - BECK

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Actor/Actress
BECK - VECSEI / VECSEI - BECK (a jelenleg

BECK - VECSEI / VECSEI - BECK (a jelenleg "Kártyajáték" címmel futó előadás)

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Actor/Actress
BECK ZOLI - GYEREKNEK BÁTOR - szerzői est

BECK ZOLI - GYEREKNEK BÁTOR - szerzői est

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Composer
Beck Zoli: A nemzedék nélküli ember

Beck Zoli: A nemzedék nélküli ember

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója, dalszerzője, író
BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK

Ludwig Múzeum
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y zenekar alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK - LUDWIG SPECIAL

BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK - LUDWIG SPECIAL

Ludwig Múzeum
  • Other
Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték - Ludwig Special

beck@grecsó

beck@grecsó "Hoztunk valamit magunkból"

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Zenész
beck@grecsó

beck@grecsó "Hoztunk valamit magunkból"

Győri Nemzeti Színház
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
beck@grecsó -

beck@grecsó - "Hoztunk valamit magunkból"

Általános
  • Szerző-előadó
beck@grecsó -

beck@grecsó - "Hoztunk valamit magunkból"

Általános
  • Zenész
BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból

BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Composer
beck@grecsó - Hoztunk valamit magunkból

beck@grecsó - Hoztunk valamit magunkból

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból - zenés irodalmi est

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Zenész
Beck@Grecsó - Hoztunk valamit magunkból koncert

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
BECK@GRECSÓ - zenés irodalmi est

BECK@GRECSÓ - zenés irodalmi est

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Other
beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból

beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Other
beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból

beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból / Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estje

beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból / Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estje

Általános
  • Other
beck@grecsó: hoztunk valamit magunkból - lemezbemutató koncert

Müpa
  • ének, gitár, zongora, billentyűs hangszerek
Gyereknek bátor - Beck Zoltán szerzői estje

Gyereknek bátor - Beck Zoltán szerzői estje

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Artisjus és az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
Gyereknek bátor – Beck Zoli teraszkoncertje

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Artisjus -az Év Szövegírója- díjas énekes-gitáros, dalszerző, író, egyetemi adjunktus.
Háy Come Beck - Beck Zoli és Háy János közös zenés-irodalmi műsora

Háy Come Beck - Beck Zoli és Háy János közös zenés-irodalmi műsora

Általános
  • Zenész
Hoztunk valamit magunkból – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
KÁRTYAJÁTÉK

KÁRTYAJÁTÉK

Csiky Gergely Színház
  • Zenész
Kártyajáték

Kártyajáték

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
Kártyajáték - Beck Zoli és Vecsei H. Miklós estje

Kártyajáték - Beck Zoli és Vecsei H. Miklós estje

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Artisjus -az Év Szövegírója- díjas énekes-gitáros, dalszerző, író.
KÁRTYAJÁTÉK / Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós közös estje

KÁRTYAJÁTÉK / Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós közös estje

Általános
  • Zenész, dalszerző
KedvesZsámbék! a Szellemről

KedvesZsámbék! a Szellemről

Általános
  • Zenél és közreműködik
MAGASHEGYI UNDERGROUND SZIMFONIKUS REMIX KONCERT

Margitszigeti Színház
  • Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
Másnap - Beck Zoltán és Szűcs Krisztián pódiumestje

Másnap - Beck Zoltán és Szűcs Krisztián pódiumestje

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Artisjus és az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója-dalszerzője, író, egyetemi adjunktus.
Másnap - Cseh-Csengey / Beck-Szűcs - Hallgasd Helyben!

Másnap - Cseh-Csengey / Beck-Szűcs - Hallgasd Helyben!

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Actor/Actress
POKET 2.5

POKET 2.5

MOMkult
  • Other
POKET KARÁCSONY II. 2021

POKET KARÁCSONY II. 2021

MOMkult
  • Fellépő művész
W. Shakespeare - Szabó Attila: Ahogy teccik

Gyulai Várszínház
  • Zenei vezető, zeneszerző
Zsámbéki Nyári Színház - Gyereknek bátor, Beck Zoli szerzői estje

Zsámbéki Nyári Színház - Gyereknek bátor, Beck Zoli szerzői estje

Általános
  • Énekes-gitáros, dalszerző, író, egyetemi adjunktus

Recommendations

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:

Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.