művész


Fandl Ferenc

Fandl Ferenc

Született: 1973. április 25. (Esztergom)

Színész

Tanulmányok:
Miskolci Egyetem pedagógia szak (folyamatban)
Nádasdy Kálmán színészképző stúdió Zalaegerszeg 1995
Hell J. K. Műszaki Technikum, gépésztechnikus erőmű spec., Esztergom 1992

Munkahelyek:
Miskolci Nemzeti Színház 1998-tól
Kecskeméti Katona József Színház 1995 – 1998
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház…

 Tovább

Aktuális programok


A szálemiek

Miskolci Nemzeti Színház

ARTHUR MILLER: A SZÁLEMIEK HISZTÉRIA KÉT RÉSZBEN Fordította: Hubay Miklós

A vadkacsa

Miskolci Nemzeti Színház

HENRIK IBSEN: VADKACSA SZÍNMŰ A szövegkönyvet Kúnos László fordításának és a színészek ötleteinek felhasználásával írta: Rusznyák Gábor

Vasgyári eklógák

Miskolci Nemzeti Színház

ZEMLÉNYI ATTILA – KABAI LÓRÁNT: VASGYÁRI EKLÓGÁK SZCENÍROZOTT FELOLVASÓ-SZÍNHÁZI ELŐADÁS

Egy óra versek között

Miskolci Nemzeti Színház

Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják…

A tatárok Magyarországban

Miskolci Nemzeti Színház

A 2023/24-es évadban fennállásának kétszázadik évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház a bicentenáriumi szezon nyitóelőadásaként az alapítók emléke előtt azzal…

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház

„A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem.." -…

Babaház

Miskolci Nemzeti Színház

Nórának és Helmernek megvan mindene. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett,…

Színész

Tanulmányok:
Miskolci Egyetem pedagógia szak (folyamatban)
Nádasdy Kálmán színészképző stúdió Zalaegerszeg 1995
Hell J. K. Műszaki Technikum, gépésztechnikus erőmű spec., Esztergom 1992

Munkahelyek:
Miskolci Nemzeti Színház 1998-tól
Kecskeméti Katona József Színház 1995 – 1998
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1992 – 1995

Díjak, elismerések:
Déryné-díj (2008)
Ábrahám István-díj (több alkalommal 2000 és 2007 közt)

Fontosabb szerepek, rendezések:
KEN GORMAN – Neil Simon: Pletykák, r.: Korcsmáros György (2012)
TULIPÁN – Bereményi Géza: Az arany ára, r.: Balikó Tamás (2011)
Szentivánéji Álom – rendezés (2011)
LEDUC – Arthur Miller: Közjáték Vichyben, r.: Balikó Tamás (2009)
FOX RUDI – Szép Ernő: Vőlegény, r.: Szervét Tibor (2008)
LOPAHIN – Csehov: Cseresznyéskert, r.: Radoslav Milenković (2007)
Fülke Fényben, József Attila est Lukács Gáborral és Kriston Szabolccsal, (2005)
CSIPESZ – Egressy Z.: Portugál, r.: Korognai Károly (2003)
PAUL – Neil Simon: Mezítláb a parkban, r.: Szervét Tibor (2001)
McMURPHY – Ken Kesey – Dale Wasserman: Kakukkfészek, r.: Kiss József (2001)
10. ESKÜDT – Reginald Rose: 12 dühös ember, r.: Peter Hackett (2000)

Miskolci szerepek:
MALMOSI - Úri muri
Mindenütt nő - Kislányok, csajok, nők
HERDA PITYU - A Gézagyerek
ROSENCRANTZ - Hamlet
Új szöveg - Megtisztulás helyett
Egy óra versek között
PAP - Kurázsi mama és gyermekei
SZÖRNYETEG LAJOS - A négyszögletű kerek erdő
DR. NINO PULEIO - Az ember, az állat és az erény
SAMRAJEV - Sirály (Kamara)
BOLOND ISTÓK - Holdbeli csónakos
Mit csinálsz, ha... /... Diótörőt játszunk/ ...unatkozol
Kilépő - Improszínház
Lezáratlan akták - A közvélemény
ROZS/ SODÓ BÁ - Kokainfutár
Miskolci Múzsa-díj átadás
NYEGUS - A víg özvegy

Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
Klamm háborúja
Kivilágos Kivirradtig
Kabaré
Ünnep
A velencei kalmár
Feketeszárú cseresznye
Betörő az albérlőm
Francia rúdugrás
A vadkacsa

2016. Humorfesztivál  A nagy Romulus (Miskolc)

2016. Humorfesztivál A nagy Romulus (Miskolc)

Thália Színház
  • Romulus Augustus, nyugatrómai császár
A falu rossza

A falu rossza

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Cserebogár Jóska, szőlőpásztor
A Gézagyerek

A Gézagyerek

Nemzeti Színház
  • Herda Pityu (munkás a kőfejtőben)
A gézagyerek

A gézagyerek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herda Pityu (munkás a kőfejtőben)
A Holdbeli csónakos

A Holdbeli csónakos

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bolond Istók
A legyező

A legyező

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Limonado / Roccamarina
A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Móricz Zsigmond Színház
  • George Pigden, a miniszter titkára
A miniszter félrelép - Miskolci Nemzeti Színház

A miniszter félrelép - Miskolci Nemzeti Színház

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • George Pigden, a miniszter titkára
A nagy Romulus

A nagy Romulus

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Romulus Augustus, nyugatrómai császár
A négyszögletű kerek erdő

A négyszögletű kerek erdő

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szörnyeteg Lajos
A négyszögletű kerek erdő

A négyszögletű kerek erdő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szörnyeteg Lajos
A tizedes meg a többiek

A tizedes meg a többiek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • SS hadnagy
A VADKACSA

A VADKACSA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
A víg özvegy

A víg özvegy

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Nyegus
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Amadeus

Amadeus

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • II. József, Ausztria császára
Az ember, az állat és az erény

Az ember, az állat és az erény

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dr. Nino Puleio, orvos
Babaház

Babaház

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Krogstad
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Marcus professzor
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

Móricz Zsigmond Színház
  • Marcus professzor
Boldogtalanok

Boldogtalanok

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Sirma Ferenc
Csipike, az óriás törpe

Csipike, az óriás törpe

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Csipike
Édes Anna

Édes Anna

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ficsor
Egy óra versek között

Egy óra versek között

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Az est házigazdája
Elza vagy a világ vége

Elza vagy a világ vége

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • BABITS MIHÁLY, Nyugatos kém
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Pópa
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Pópa
Felolvasó színházi est

Felolvasó színházi est

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Olvassa
Francia rúdugrás 18+

Francia rúdugrás 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bíró Gyula
Francia rúdugrás 18+

Francia rúdugrás 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bíró Gyula
Füst Milán: Boldogtalanok - Miskolci Játékszín

Füst Milán: Boldogtalanok - Miskolci Játékszín

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Sirma Ferenc, hentesmester, a ház tulajdonosa
Hamlet

Hamlet

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tanú 1.
Három nővér

Három nővér

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Andrei
Hazatérés

Hazatérés

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • TEDDY
Hermelin

Hermelin

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • HÁZIÚR
Hetek Csoportja: Juan Mayorga: Éjszakai Állatok

Hetek Csoportja: Juan Mayorga: Éjszakai Állatok

C&M Hungary Kft.
  • Alacsony férfi
Hóhérok

Hóhérok

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Harry
IV. Henrik

IV. Henrik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Worcester
Kabaré

Kabaré

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ernst
Kamara-Sirály

Kamara-Sirály

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Samrajev, Szorin intézője
Kasimir és Karoline

Kasimir és Karoline

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rauch
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Béralde, Argan öccse
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szalay Péter
Közjáték Vichyben

Közjáték Vichyben

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Leduc, orvos
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kormányzó/Fogadós
Legenda a lóról

Legenda a lóról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tábornok, Bobrinszkij
Lezáratlan akták

Lezáratlan akták

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Liliom

Liliom

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kapitány, Kádár István
Linda Vista

Linda Vista

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • MICHAEL
Linda Vista

Linda Vista

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • MICHAEL
Lúdas Matyi

Lúdas Matyi

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Döbrögi
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Mixi
Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dózse
MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

Jászai Mari Színház, Népház
  • Babits Mihály
Pletykák

Pletykák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ken Gorman
Pletykák

Pletykák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ken Gorman
Portugál

Portugál

Thália Színház
  • Csipesz
Portugál

Portugál

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Rivalda 2011 Szerelem

Rivalda 2011 Szerelem

Thália Színház
  • Ifj. Biky, a fia, költő
Rozsdás eső

Rozsdás eső

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Az előadás létrehozója
szerelem.hu

szerelem.hu

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • III. Férfi, Kisfiú vagy kislány
Szinva Örökség Napok Vasgyári Eklógák

Szinva Örökség Napok Vasgyári Eklógák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Tartuffe

Tartuffe

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Cleante, Orgon sógora
Tartuffe - A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka

Tartuffe - A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Egyéb
Új szöveg

Új szöveg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Speisz
Ünnep

Ünnep

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Kim
Úri muri

Úri muri

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Malmosi
VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

Thália Színház
  • Kormányzó/Fogadós
W. Shakespeare: Hamlet

W. Shakespeare: Hamlet

Gyulai Várszínház
  • Színész
Zorba a görög

Zorba a görög

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Lemonisz kapitány

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!