Artyści


Mari Fekete
2

Mari Fekete

Ur.: Tata 1942. július 23.

Zenei vezető, egyetemi adjunktus, főiskolai docens

Pályája:

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezető szakán 1967-ben fejezte be tanulmányait.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1963-ban kezdett el tanítani zenés színpadi gyakorlatot. Mestereinek Nádasdy Kálmánt és Simon Zoltánt tekinti.
Személyében színészgenerációk főiskolai, egyetemi, s később…

 Więcej

Aktualne tytuły


Tanulmány a nőkről

Vidám Színpad

Zenés válóok két részben – magyar slágerekkel a ’60-as évektől napjainkig

Maga lesz a férjem

Karinthy Színház

A nagyszüleink, dédszüleink világát megidéző történetben, a szerelemért vállalt, ártatlannak tűnő, kis hazugság végül, számtalan apró fordulat után, feloldódik…

Sárkányölő Krisztián

József Attila Színház

Az interaktív mesejáték során a közönség soraiközül kikerülő „bátor lovagok” saját maguk tapasztalhatják meg, hogy a sárkány nem mindig…

Zenei vezető, egyetemi adjunktus, főiskolai docens

Pályája:

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezető szakán 1967-ben fejezte be tanulmányait.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1963-ban kezdett el tanítani zenés színpadi gyakorlatot. Mestereinek Nádasdy Kálmánt és Simon Zoltánt tekinti.
Személyében színészgenerációk főiskolai, egyetemi, s később zenés színházi életét meghatározó művész-tanárát tisztelhetjük, akihez tanítványai és munkatársai, a zenés színházi előadásokat létrehozó rendezők, minden szakmai problémájukkal fordulhatnak.
1972-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazztanszakán is oktat, itt zongorát tanít. Egyetemi adjunktus és főiskolai docens. Számtalan színházi előadás zenei anyagának szerkesztésével, betanításával, a közreműködő zenekarok vezetésével, hangszerelői, karmesteri, zeneszerzői munkáival, mára a magyar színházi élet nélkülözhetetlen alakjává vált.
1996-tól a Nemzeti Színház, 2000 és 2010 között, a Pesti Magyar Színház társulatának zenei vezetője volt.

Kitüntetései: Kiváló munkáért 1984. Ivánka Csaba-dí­j 2003.
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt 2006.

Zeneszerzői munkái:

Füst Milán: MÁLI NÉNI
Játékszín - Rendező: Verebes István 1982/83,

Molnár Ferenc: FARKAS
Vígszínház - Rendező: Verebes István 1985/86,

Fodor László-Lakatos László: HELYET AZ IFJÚSÁGNAK
Játékszín - Rendező: Verebes István, 1987/88,

Juhász Sándor - Valló Péter: BLÜETT
Dunaújvárosi Bemutatószínpad - Játékszín, Rendező: Valló Péter 1987/88,

Vajda Anikó - Vajda Katalin: VILLA NEGRA
Csokonai Színház - Rendező: Hegyi Árpád Jutocsa 1987/88,

W.Somerset Maugham - Verebes István: CSODÁS VAGY JÚLIA
Zene: Bryan Swyndle, Hangszerelte: Fekete Mari
Játékszín - Rendező: Verebes István 1990/91,

Shakespeare: S KÉT VERONAI NEMES
Merlin Színház- Rendező: Lázár Kati, Jordán Tamás 1991/92,

Szomory Dezső: HAGYD A NAGYPAPÁT !
Gárdonyi Géza Színház - Rendező: Szegvári Menyhért 1992/93,

Fodor László - Lalatos László: KASSZASIKER AVAGY KAPOM A BANKOT
Móricz Zsigmond Színház - Rendező: Kalmár Péter 1994/95,

EGY KABARÉ...avagy Mi a csudának menjek én az Apolló kabaréba?
Kisérőzene és szerkesztés: Fekete Mari és Faragó Zsuzsa
Miskolci Nemzeti Színház - Rendező: Szervét Tibor 1994/95,

Nógrádi Gábor: SEGÁTSÉG EMBER !
Ruttkai Éva Színház - Rendező: Nagy Miklós 1994/95.

Csiky Gergely: A NAGYMAMA
Nemzeti Színház - Rendező: Iglódi István 1995/96,

Johann Nestroy - Heltai Jenő: LUMPÁCIUSZ VAGABUNDUSZ
Nemzeti Színház - Rendező: Iglódi István, 1996/97,

Szabó Magda: RÉGIMÓDI TÖRTÉNET
Nemzeti Színház - Rendező: Meczner János 1997/98,

Nógrádi Gábor: SEGÁTSÉG EMBER !
Holdvilág Kamaraszínház - Rendező: Koltai Judit 1998/99,

Herczeg Ferenc: MAJOMSZÍNHÁZ
Ódry Színpad 1997/98, Nemzeti Színház 1998/99,
Rendező: Iglódi István

Georges Feydeau: EGY HÖLGY A MAXIMBÓL
Vörösmarty Színház - Rendező: Iglódi István 1999/00,

John Millington Synge: A NYUGATI VILÁG BAJNOKA
Nemzeti Színház - Rendező: Saár Tamás 1999/00,

Moliere: A NŐK ISKOLÁJA
Magyar Színház - Rendező: Csiszár Imre 2000/01.

Zenei vezetői és Karmesteri munkák:

1973/74.
Offenbach-Meilhac-Halévy-Hacks: SZÉP HELÉNA
Nemzeti Színház - Rendező: Major Tamás,

1974/75.
Brecht-Weill: MAHAGONNY
Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Kerényi Imre,
Sullivan-Gilbert: A HÁZASSÁGSZÉDELGŐ
Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Kerényi Imre,
Moliere: A FÉRJEK ISKOLÁJA
Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Varsányi Anikó,
Leigh-Wasserman: LA MANCHA LOVAGJA
Szentendrei Játékok - R: Ádám Ottó, Szirtes Tamás,

1975/76.
Brecht-Eisler-Weill-Aufrich-Dessau: ÉN, BERTOLT BRECHT...
Madách Színház - R: Kerényi Imre,

1876/77.
Hill-Hawkins-Chaucer-Starkie-Coghill: CANTERBURY MESÉK
Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Szirtes Tamás,

1981/82.
Csukás István: ÁGACSKA
Játékszín - R: Tí­már Béla,
Moliere: KÉNYESKEDŐK
Ódry Színpad - R: Major Tamás,
Moliere: A KÉPZELT BETEG
Ódry színpad - R: Major Tamás,
Döme Zsolt - Fábry Péter: BÉCSI GYORS
Népszínház - R: Iglódi István,

1982/83.
Darvas Ferenc - Tímár Béla - Csukás István: KÉK ÖBÖL
Játékszí­n - R: Tímár Béla

1983/84.
Zágon István - Nóti Károly: HYPPOLIT, A LAKÁJ
Játékszín - R: Verebes István

1984/85.
John Kander - Harold Prince: KABARÉ
Ódry Színpad - R: Szirtes Tamás,
Csukás István: ÁGACSKA
Játékszín - R: Tímár Béla,

1985/86.
Ábrahám Pál - Alfred Grünwald - Fritz Löhlner-Beda - Földes Imre:
HAWAII RÓZSÁJA - Ódry Színpad - R: Kazán István,

1986/87.
Beaumarchais: A SEVILLAI BORBÉLY
AVAGY A HIÁBAVALÓ ELŐVIGYÁZAT
Ódry Színpad - R: Horvai István,
Stephen Schwartz - John Michael Tebelak: GODSPELL
Ódry Színpad - R: Iglódi István,

1987/88.
Vidor Miklós: GERSHWIN-RAPSZÓDIA
Ódry Színpad - R: Simon Zsuzsa,
Müller-Tolcsvay-Bródy: DR. HERZ
Madách Színház - R: Nagy Viktor

1988/89.
Jerry Herman - Michael Stewart: HELLO DOLLY
Ódry Színpad - R: Kazán István,
John Kander - Fred Ebb - Bob Fosse: CHICAGO
Szigligeti Színház - R: Verebes István,
Shakespeare-Szenes-Malek: TÉVEDÉSEK VÁGJÁTÉKA
Madách Színház - R: Szirtes Tamás
Hervé-Meilhac-Milhaud: NEBÁNCSVIRÁG
Vörösmarty Színház - R: Békés András,

1989/90.
Hervé-Meilhac-Milhaud: NEBÁNCSVIRÁG
Vörösmarty Színház - R: Békés András,
Nagy Ignác: TISZTÚJÁTÁS
Ódry Színpad - R: Szinetár Miklós,
Ödön von Horváth: KASIMIR ÉS KAROLINE
Ódry Színpad - R: Zsámbéki Gábor,
Stephen Schwartz - John Michael Tebelak: GODSPELL
Nemzeti Színház - R: Iglódi István,

1990/91.
Stephen Schwartz - John Michael Tebelak: GODSPELL
Nemzeti Színház - R: Iglódi István,
Presser Gábor: CSAK AZ JÖJJÖN, AKI BÁRJA...
Ódry Színpad - R: Iglódi István,

1991/92.
Offenbach-Hacks-Meilhac-Halévy: SZÉP HELÉNA
Ódry Színpad - R: Iglódi István,
John Kander - John van Druten - Shristopher Isherwood - Joe Masteroff:
KABARÉ - Hevesi Sándor Színház - R: Vas Zoltán Iván,
Presser Gábor - Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM
Ódry Színpad - R: Telihay Péter f.h.
Richard O"Brien - Richard O’Brien: ROCKY HORROR PICTURE SHOW
Ódry Színpad - R: Dávid Zsuzsa f.h.

1992/93.
Bertolt Brech: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR
Csiky Gergely Színház - R: Babarczy László,
Eisemenn Mihály: FIATALSÁG - BOLONDSÁG
Ódry Színpad - R: Hegyi Árpád Jutocsa,
Alan Menken - Roger Gorman - Howard Ashman: RÉMSÉGEK KICSINY BOLTJA
Ódry Színpad - R: Méhes László,
Székesfehérvári Nyári Színház - R: Méhes László,
Noel Coward: MAGÁNÉLET
Tatabányai Népház - Játékszín R: Lőte Attila,

1993/94.
O"Brien - O’Brien: ROCKY HORROS SHOW
Vidám Színpad - R: Dávid Zsuzsa,
MacDermot-Shakespeare-Guare-Shapiro: VERONAI FIUK
Ódry Színpad - R: Vámos László,
Kander-Coke-Ebb- Martin: NERCBANDA
Fővárosi Operettszínház - Rendező: Szitányi András,
Cohan - Porter - Schwartz - Marton: A BROADWAY HARANGJA
Komédium Színház - R: Nagy Viktor,
Zerkovitz Béla - Szilágyi László: CSÓKOS ASSZONY
Székesfehérvári Nyári Színház - R: Iglódi István,

1994/95.
Fekete Mari - Nógrádi Gábor: SEGÁTSÉG, EMBER !
Ruttkai Éva Színház - R: Nagy Miklós,
Eisemann Mihály - Szilágyi László: ÉN ÉS A KISÖCSÉM
József Attila Színház - R: Szegvári Menyhért,
Ambrose Montanus: MÜNCHHAUSEN, AZ ÜRBÁRÓ
Tatabányai Jászai Mari Színház - R: Éless Béla,
Kálmán Imre-Julius Braumer-Alfred Grünwald: EGY MONTMARTRE-I IBOLYA
Ódry Színpad - R: Iglódi István,
Stephen Schwartz-John Michael Tebelak: GODSPELL
Vörösmarty Színház - R: Iglódi István,
Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt: A KÖLYÖK
József Attila Színház - R: Hegedűs D. Géza,

1995/96.
Leigh-Wasserman: LA MANCHA LOVAGJA
Nemzeti Színház - R: Iglódi István,
Stephen Schwartz-John Michael Tebelak: GODSPELL
Nemzeti Színház - R: Iglódi István,
Richard Harris: CSUPA BALLÁB
József Attila Színház - R: Verebes István,
Szomory Dezső: HAGYD A NAGYPAPÁT !
Ódry Színpad - R: Bezerédi Zoltán,
Lajtai Lajos - Békeffy István: PÁRIZSI DIVAT
József Attila Színház - R: Benedek Miklós,
Eisemann-Zágon-Somogyi: FEKETE PÉTER
Vörösmarty Színház - R: Iglódi István

1996/97.
Bock-Sólem-Stein: HEGEDÜS A HÁZTETŐN
Madách Színház - R: Kerényi Imre,
Hervé-Meilhac-Milhaud: NEBÁNCSVIRÁG
Ódry Színpad - R: Léner Péter,
Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM
Ódry Színpad - R: Csiszár Imre,
Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK
Radnóti Színpad - R: Valló Péter,
Kálmán Imre-Julius Brammer-Alfred Grünwald: A MONTMARTRE-I IBOLYA
Vörösmarty Színház - R: Iglódi István,
Aszlányi Károly: AMERIKAI KOMÉDIA
József Attila Színház - Rendező: Verebes István,
Szörényi-Szentmihályi-Bródy: A KIÁTKOZOTT
Szegedi Szabadtéri Játékok - Rendező: Iglódi István

1997/98.
Szörényi-Szentmihályi-Bródy: A KIÁTKOZOTT
Nemzeti Színház - R: Iglódi István
Lerner-Loewe: MY FAIR LADY
Nemzeti Színház - R: Sí­k Ferenc,
Eisemann Mihály-Nóti Károly-Zágon István: HIPPOLYT, A LAKÁJ
Vörösmarty Színház - R: Bujtor István,
Peter Weiss: JEAN PAUL MARAT ÜLDÖZTETÉSE ÉS MEGGYILKOLÁSA...
Nemzeti Színház - R: Bodolay Géza,
Jókai Mór-Böhm György-Korcsmáros György:A KŐSZÁVÜ EMBER FIAI
Nemzeti Színház - R: Kőváry Katalin,
Huszka Jenő-Bakonyi Károly-Martos Ferenc: BOB HERCEG
Vörösmarty Színház - R: Iglódi István,
Leigh-Wassermann: LA MANCHA LOVAGJA
Ferencvárosi Nyári Játékok - R: Nagy Viktor,

1998/99.
Sütő András: BALKÁNI GERLE
Nemzeti Színház - R: Iglódi István,
Menken-Corman-Ashman: RÉMSÉGEK CSÖPP KIS BOLTJA
Jászai Mari Színház - R: Frenkó Zsolt,
Gershwin-Bolton-McGowan: VAD NŐK
Ódry Színpad - R: Iglódi István,
Herczeg Ferenc: MAJOMSZÍNHÁZ
Nemzeti Színház - R: Iglódi István,
Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM
Tatabányai Jászai Mari Színház - Népház - R: Zubornyák Zoltán,
Georges Feydeau: BOLHA A FÜLBE
Gárdonyi Géza Színház - Rendező: Szegvári Menyhért
Eisemenn-Harsányi-Zágon: XIV. RENÉ
Vörösmarty Színház - R: Iglódi István,
Szörényi-Nemeskürty-Lezsák: ATTILA, ISTEN KARDJA
Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István,

1999/2000.
Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM
Vörösmarty Színház - R: Kerényi Miklós Gábor,
Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM
Nemzeti Színház - Rendező: Meczner János
Szörényi-Boldizsár-Bródy: ISTVÁN A KIRÁLY
Nemzeti Színház - Esztergomi Játékok - R: Iglódi István,
Szörényi-Bródy: VELED URAM
Esztergomi Játékok - R: Iglódi István

2000/2001.
Leigh-Wasserman: LA MANCHA LOVAGJA
Színház- és Filmművészeti Egyetem - R: Iglódi István,
Heltai Jenő: SZÉPEK SZÉPE
Magyar Színház - R: Cezizel Gábor,
Leig-Wassermann:LA MANCHA LOVAGJA
Magyar Színház - R: Iglódi István,
Örkény István: DRÁGA GIZÁM !
Magyar Színház - Rendező: Berényi Gábor,
Szörényi-Nemeskürty-Lezsák: ATTILA, ISTEN KARDJA
Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István,
Szörényi-Bródy: ISTVÁN, A KIRÁLY
Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István,
Szörényi-Bródy: VELED URAM
Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István,

2001/02.
Szirmai-Bakonyi: MÁGNÁS MISKA
Kecskeméti Katona József Színház - R: Ádám Tamás,
Nagy Ignác: TISZTÚJÁTÁS
Szigligeti Színház - R: Szinetár Miklós,
Schwartz-Tebelak: GODSPELL
Magyar Színház - R: Iglódi István,
Kálmán-Grünbaum-Brammer: A CIGÁNYPRÁMÁS
Kecskeméti Katona József Színház - R: Tasnádi Csaba,
Eisemann Mihály: FIATALSÁG BOLONDSÁG
Komárnói Jókai Színház - R: Telihay Péter,
Szörényi-Bródy: ISTVÁN, A KIRÁLY
Esztergomi Játékok - R: Iglódi István,
Szörényi-Bródy: VELED URAM
Esztergomi Játékok - R: Iglódi István,

2002/03.
Eisemann-Zágon-Somogyi: FEKETE PÉTER
Kecskeméti Katona József Színház - R: Puskás Tamás,
Kander-Druten-Isherwood-Masteroff: KABARÉ
Színház- és Filmművészeti Egyetem - R: Iglódi István,
Eisemann Mihály-Baróti Géza: BÁSTYASÉTÁNY 77.
Soproni Petőfi Színház - Radnóti Színház - R: Valló Péter,
Vaszary-Fényes-Szenes: AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK
Vidám Színpad - R: Iglódi István
Hervé: NEBÁNTSVIRÁG
József Attila Színház - R: Méhes László,
Offenbach: ORFEUSZ AZ ALVILÁGBAN
Kecskeméti Katona József Színház - R: Iglódi István,


2003/04.
Huszka Jenő-Martos Ferenc: BOB HERCEG
Magyar Színház - R: Iglódi István,
Tom Jones-Harvey Schmidt: A FANTASZTIKUSOK
Sinkovits Imre Szí­npad - R: Czeizel Gábor,
Niklas Radström: BÚCSÚKVARTETT
Sinkovits Imre Színpad - R: Pinczés István

2004/05.
Balázs Ágnes: ANDERSEN AVAGY A MESÉK MESÉJE
Magyar Színház - R: Iglódi István,
Offenbach: ORFEUSZ AZ ALVILÁGBAN
Soproni Petőfi Színház, Magyar Színház - R: Iglódi István

2005/06.

2006/07.
Szikora Róbert-Valla Attila: MACSKAFOGÓ
Magyar Színház - R: Iglódi István
Tamási Áron: ÁBEL
Magyar Színház - R: Pinczés István

2007/2008.
Mitch Leigh - Joe Darion: LA MANCHA LOVAGJA
Magyar Színház, Ferencvárosi Fesztivál - R: Iglódi István,
Szigligeti:LILIOMFI
Magyar Színház - R: Pinczés István,

2008/2009.
Cole Porter: MI JÖHET MÉG?!
Ferencvárosi Fesztivál, Magyar Színház - R: Iglódi István,
Bertolt Brecht: A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Magyar Színház - R: Guelmino Sándor

A kaktusz virága

A kaktusz virága

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Kiszenekarával közreműködik
A kaktusz virága

A kaktusz virága

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Kiszenekarával közreműködik
A mumus

A mumus

Budaörsi Latinovits Színház
  • Zenei munkatárs
A Mumus

A Mumus

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Zenei munkatárs
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Budaörsi Latinovits Színház
  • Kierownik muzyczny
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Szarvasi Vízi Színház
  • Kierownik muzyczny
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Az előadás zenei vezetője
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Kierownik muzyczny
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Kierownik muzyczny
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Kierownik muzyczny
Anconai szerelmesek II. Bemutató

Anconai szerelmesek II. Bemutató

Király Színház
  • Kierownik muzyczny
Andersen avagy a mesék meséje

Andersen avagy a mesék meséje

Veszprémi Petőfi Színház
  • Zenei vezető és hangszerelés
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

Magyar Színház
  • Zenei vezető és hangszerelés
Chicago

Chicago

Centrál Színház
  • Kierownik muzyczny
Csókos asszony

Csókos asszony

József Attila Színház
  • Korrepetitor
Csókos asszony - Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Csókos asszony - Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

József Attila Színház
  • Kierownik muzyczny
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Veszprémi Petőfi Színház
  • Kierownik muzyczny
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

József Attila Színház
  • Kierownik muzyczny
Fekete Péter

Fekete Péter

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Dyrygent
Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről -zenés válóok két részben- a Budaörsi Játékszín előadása

Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről -zenés válóok két részben- a Budaörsi Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Zenei munkatárs
Hattyúdal - a Republic Együttessel

Hattyúdal - a Republic Együttessel

József Attila Színház
  • Korrepetítor
Helyet az ifjúságnak, avagy adom a Bankot!

Helyet az ifjúságnak, avagy adom a Bankot!

József Attila Színház
  • Korrepetitor
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Általános
  • Zenei korrepetitor
Hippolyt, a lakáj - a Karinthy Színház előadása

Hippolyt, a lakáj - a Karinthy Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Zenei korrepetitor
Illatszertár -

Illatszertár -

Centrál Színház
  • Kierownik muzyczny
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Kierownik muzyczny
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Inne
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Kierownik muzyczny
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Kierownik muzyczny
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Kierownik muzyczny
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Kierownik muzyczny
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kierownik muzyczny
Lucifer Show

Lucifer Show

József Attila Színház
  • Korrepetitor
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Szarvasi Vízi Színház
  • Kierownik muzyczny
Maga lesz a férjem - Nyilvános főpróba

Maga lesz a férjem - Nyilvános főpróba

Karinthy Színház
  • Kierownik muzyczny
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zenei munkatárs
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Inne
Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical / Oscar Hammerstein: A muzsika hangja

Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical / Oscar Hammerstein: A muzsika hangja

Általános
  • ZONGORÁN KÍSÉR, ZENEI VEZETŐ
MY FAIR LADY - musical

MY FAIR LADY - musical

Magyar Színház
  • Kierownik muzyczny
Nercbanda

Nercbanda

Karinthy Színház
  • Kierownik muzyczny
Nyitott ablak

Nyitott ablak

Móricz Zsigmond Színház
  • Kierownik muzyczny
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Pesti Magyar Színház.
  • Kierownik muzyczny
Sárkányölő Krisztián.

Sárkányölő Krisztián.

József Attila Színház
  • Korrepetitor
Segítség, ember!

Segítség, ember!

Ruttkai Éva Színház
  • Kierownik muzyczny
Segítség,Ember!

Segítség,Ember!

Holdvilág Kamaraszínház
  • Kompozytor
Sok hűhó semmiért - Keszthely

Sok hűhó semmiért - Keszthely

Centrál Színház
  • Zenei szerkesztő
Sok hűhó semmiért..

Sok hűhó semmiért..

Centrál Színház
  • Zenei szerkesztő
Tanulmány a nőkről

Tanulmány a nőkről

Budaörsi Latinovits Színház
  • Zenei munkatárs
Tanulmány a nőkről - Nyilvános főpróba

Tanulmány a nőkről - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Zenei munkatárs
UDVARSZÍNHÁZ - Hippolyt a lakáj

UDVARSZÍNHÁZ - Hippolyt a lakáj

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Zenei korrepetitor
Vértestvérek

Vértestvérek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zenei vezető
Whisky esővízzel

Whisky esővízzel

Karinthy Színház
  • Kierownik muzyczny

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.