Podujatie


Albina - A nő a Nobel-díj mögött
3

Albina - A nő a Nobel-díj mögött

A Spinoza Színház monodrámája: felolvasószínházi produkció Csákányi Eszter előadásában.

Aktuálne podujatia



Nyolcvanöt megkérdezett közül csak egyetlen egy személy tudta, ki volt a Nobel-díjas író, Kertész Imre első felesége.

A szabadkai születésű Vas Albina volt ő, akivel Kertész 42 évet élt együtt. Ez idő alatt Albina nagyjából eltartotta az írót, tehetségében végig hitt és  ő állt Kertész mögött, amíg a Nobel-díjas mű meg nem született. Hét nyelvtudásával és vörös körmeivel teherautó-sofőrként, majd pincérként kereste meg kettejük kenyerét.

Ki volt ez a nagyszerű nő, aki 16 éves korában már özvegy, megtapasztalja a szabadkai gettót, majd a pesti Gestapót, később pedig a kistarcsai kitelepítést? Vagyonát, lakását háromszor is elkobozták, de életereje, életkedve és szeretni tudása mindezek ellenére végig megmaradt.

Előadja: Csákányi Eszter

Írta: Sándor Anna
Dramaturg: Fabacsovics Lili
Rendezte: Czeizel Gábor

--

Az előadás hossza 70 perc.

Esőhelyszín: Bajor Gizi Közösségi Ház (8623 Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)

Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.

Tipy


Strindberg "A pelikán" című színművét Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei alapítója és rendezője viszi színre Tóth Ildikó, Sodró Eliza,…

Modeszt Muszorgszkij BORISZ GODUNOV Opera négy felvonásban, prológussal, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.