EGY SZÁZALÉK INDIÁN

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.

Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.

Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”