A hangversenyen a ferences zenészekből és barátaikból álló FRATRES Zenekar és Kórus, valamint Szent Angéla Iskola kórusai lépnek színpadra. A koncerten gregorián énekek, kórusművek és hangszeres kompozíciók egyaránt megszólalnak, kibontva a négy ferences ünnep tartalmát.
Az est első fele a karácsony ferences ünneplését idézi meg Greccio történetével, majd a Stigmatizáció rész az alázatos és szegény Krisztus szenvedésének és a vele azonosuló Ferenc együttérző szeretetének zenei megjelenítését mutatja be. A koncert második felében a teremtett világért mondott hálát és dicséretet énekli meg a Naphimnusz, míg a Tranzitus Szent Ferenc boldog halálát, az örök életbe való átlépését jeleníti meg.
A koncert hagyományaihoz híven jótékonysági célt szolgál: az esemény bevételével a Gyöngyösön és Karácsondon működő Autista Segítő Központ gondozottjait és programjait támogatjuk.
A 2026-os Ferences Jótékonysági Koncert a Zeneakadémia patinás nagytermében nemcsak zenei élményt kínál, hanem meghívást is a ferences szellemiség szelíd örömébe és a közös segítés ünnepébe.
A rendezvényen kép‑ és hangfelvétel készülhet, amelyen a közönség soraiban ülők is láthatóak lehetnek. A jegy megvásárlásával Ön elfogadja a felvételek ilyen célú felhasználását a GDPR szabályainak megfelelően.