program


Három nővér

Dato



Anton Pavlovics Csehov: Három nővér 
-Dráma-
A Színház-és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztályának előadása

Távol Moszkvától, egy jelentéktelen kormányzósági városban él együtt négy testvér: Andrej Prozorov és három húga. Édesanyjukat már évekkel korábban elvesztették, dandárparancsnok édesapjukat pedig egy éve temették el.
A fiatal és szép Irina boldogan ábrándozik a jövőről, munkáról, szebb életről. Nővére, Olga gimnáziumi tanárnő, rengeteget dolgozik, de húgával azt tervezgetik, hogy hamarosan Moszkvába költöznek. Mása, a középső nővér férjes asszonyként próbál szembenézni félresiklott életével. A művelt, széplelkű testvérek vonzzák otthonukba az egyhangú kisvárosban állomásozó, de kellemes társaságra vágyó katonatiszteket. A gyászév leteltekor, Irina névnapján, váratlanul tiszteletét teszi náluk a dandár új ezredese, Versinyin. A tudományos ambícióktól fűtött Andrej, a család reménysége pedig bejelenti, hogy feleségül veszi Natasát, az ostoba kisvárosi úrilányt…

Az előadás hossza: 2 óra 45 perc 1 szünettel

Szereposztás: 
Andrej: Veress György
Natasa: Seres Alexandra, Kern Adrienn
Olga: Nadrai Zita
Mása: Tabajdi Anna
Irina: Rigó Mária, Ábrahám Kira
Kuligin: Garamvári Ádám
Versinyin: Horváth Gábriel
Tuzenbach: Lajcsik Domonkos
Csebutikin: Varga Szabolcs
Szaljonij: Kirády Marcell
Fedotyik: Hostyinszki Máté
Rode: Laczkó Bálint
Anfisza: Juhász Róza
Ferapont: Funtek Frigyes

Díszlettervező: Sorosi Eszter
Jelmeztervező: Zubornyák Emese, Kókai Laura
Rendezőasszisztens: Kordics Luca
Rendező: Funtek Frigyes
Osztályvezető tanárok: Funtek Frigyes, Quintus Konrád

PÅ PLAKATEN


Le cache svájci vígjáték, 90 perc, 2025 francia nyelven, magyar felirattal

Újra itt a WMN Fesztivál! 2025-ben elkezdtünk valami csodásat – 2026-ban folytatjuk! Tölts velünk újra egy egész napot a WMN…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.