Tytuł


HOBO - Vadászat 40 - DUNA FESzT

HOBO - Vadászat 40 - DUNA FESzT

A vadászat című, mára már ikonikus album 1984-ben jelent meg, idén ünnepli 40. évfordulóját. Hobo és nagyszerű zenekara a rangos jubileumhoz méltó koncerttel most a Győri Nemzeti Színházban is fellép.

Wybierz termin



Minden idők egyik legikonikusabb hazai rockalbuma hirtelen felindulásból született, mégis a műfaj meghatározó klasszikusává vált.

„A Budapest-Miskolc vonaton 40 szövegötletet jegyeztem le, majd az egészet egy taxiban felejtettem. Végül 26-ot sikerült felidéznem, és Pókáék konyhájában nekiálltunk a munkának. A felvételek kezdete előtt „csak” a szövegeket kellett bemutatnom a cenzúrának - tudják, egy A-moll vagy G-dúr nem lehet rendszerellenes... Nagy tisztesség, hogy az emberek érdeklődése fennmaradt és a dalok ma is élnek, de szomorú tény, hogy a mű aktualitását mindmáig nem vesztette el. Sőt, anélkül, hogy próféciákat mondanék, amíg ember lesz a Földön, az is marad”  – emlékszik vissza Hobo.

Megjelenésekor a lemez a ritka koncertalbumok egyike volt, amely zeneileg és szövegileg gondosan megtervezett életképekben jelenítette meg a történelem és a társadalom keresztmetszetét. A bomba sikerű Budapest Sportcsarnok-beli telt házas lemezbemutató óta négy évtized telt el, de a Vadászat hatása, öröksége generációkon átívelő.

Proponujemy również


Két utcazenész pakolászik egy parkban. Közvetlenül egy pad mellett állítják fel hangszereiket. Aztán elkezdenek játszani. Négy barát csatlakozik hozzájuk, akik…

„Ne tégy rosszat, hátha nincs Isten, aki megbocsássa.” (Szép Ernő) Mag és Maureen. Anya és lánya. Egy asszony és egy…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.