program


JANIKOVSZKY 100

JANIKOVSZKY 100

Felolvasószínház Janikovszky Éva műveiből, zenés korszakidézéssel egy felvonásban, Darvas Kristóf, Szász Enikő, György Zoltán Dávid és Martinkovics Máté közreműködésével.
 Læs mere

Dato



Janikovszky Éva könyvein generációk nőttek fel. Bár elsősorban gyerekeknek szóló műveiről ismert, felnőtteket célzó írásai is egyre
több helyen kerülnek feldolgozásra nagy sikerrel. Az írónő gyerekkori naplójából készített, a 6szín által színpadra vitt Kizárólag az utókor számára című előadás - amelyben Sodró Eliza mellett Martinkovics Máté szerepel, az esemény egyik szereplője és megálmodója - szintén megerősített bennünket Janikovszky Éva írói nagyságáról. Úgy döntöttünk tehát, hogy a 100. születésnap alkalmából egy zenés összeállítással készülünk műveiből.

Műsorunkban felolvasunk az írónő néhány számunkra kedves, - elsősorban, de nem kizárólag - felnőtteknek szóló művéből, leginkább a Lemez két oldalából. A felolvasások között pedig megidézzük a korszakot egy-egy ismert vagy kevésbé ismert slágerrel a 60-70-es évekből.”

Szereplők:

Darvas Kristóf (zongora, ének, felolvasás)
Szász Enikő Mária (ének, felolvasás)
György Zoltán Dávid (ének, felolvasás)
Martinkovics Máté (konferálás, ének, felolvasás)

PÅ PLAKATEN


A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

Az Én és a kisöcsém című operettből általában csak a címadó dalt szokás ismerni. Pedig ez az édes történet tele…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.