Mrozek - A nyílt tengeren
A darab olyan problémákra hívja fel a figyelmünket, amelyek mellett a hétköznapokban talán elsiklanánk, hiszen már annyira belefásultunk a napi problémákba, az állandó rohanásba. więcej
A darab olyan problémákra hívja fel a figyelmünket, amelyek mellett a hétköznapokban talán elsiklanánk, hiszen már annyira belefásultunk a napi problémákba, az állandó rohanásba. więcej
A mrozek-i mikrotársadalomban, ezúttal három hajótörött groteszk-költői játékán keresztül ismerjük meg a modern kor égető konfliktusait, létkérdéseit.
'A nagy hal megeszi a kis halakat" alapprobléma köré fölépített rendkívül összetett írás, rengeteg humorral, iróniával van átitatva, kerülve a nyílt filozofálgatás veszélyeit. A folyamatos, több rétegű asszociációk, színház - és irodalomtörténeti személyekre, művekre megalkotja a darab belső, jelenkori mitológiáját. A mű világa a végletes kiszámítottság, és az elrugaszkodott fantasztikum közt húzódik. A három főszereplő körbejárja az alapprobléma minden aspektusát, lejátsszák az összes lehetséges játszmát, de végül nem változik semmi, megmarad az előre kódolt értelmetlen variáns: a zsarnokság megint győzedelmeskedik.
Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi…
rockopera SZÖRÉNYI LEVENTE–BRÓDY JÁNOS - BOLDIZSÁR MIKLÓS: EZREDFORDULÓ CÍMŰ DRÁMÁJA ALAPJÁN
Jönnek a sznob fésűkagylójukkal, egyenek inkább császárhúst!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.