
Szekeres Adrien - Adventi koncert
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Szekeres Adrien
ADVENTI KONCERT
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
A műsorban az ünnep témakörébe illő tradicionális, és Adrien saját karácsonyi dalai szólalnak meg nagyrészt magyar nyelven, hogy szeretteinkkel együtt hangolódjunk a karácsonyra, lélekben kapcsolódjunk egymáshoz a dalok által. Nem véletlen, hogy lélekemelő előadásai töretlen sikernek örvendenek immár 16 éve.
Az idei koncertsorozat helyszínei csodálatos szakreális terek, koncerttermek és színházi pódiumok. A műsorból természetesen nem maradnak ki legismertebb saját dalai sem, melynek zeneszerzője Kiss Gábor, aki egyben a koncertek állandó közreműködője, valamint zenei producere is.
A szláv romantika három arcát villantja fel a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis bérletének első hangversenye.
Adventi koncertsorozat Gájer Bálinttal
A Liszt Ferenc Kamarazenekar adventi hangversenye felidézi azt a varázslatos hangulatot, amit az ünnepre várakozáskor élhetünk át.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!