Program


Tanulmány a nőkről

Current events



"A nők gyakran gondolják azt, hogy a férfiak ostobák. Hogy miattuk dúlnak háborúk a kontinenseken, és hogy az ő korlátoltságuk következtében drágák a ruhaanyagok. És hogy általában milyen más lenne az élet, ha nem nyüzsögne mindenütt az a sok férfi. De ha már belepték a Földet, miért nem azért élnek, hogy megértsék a női lélek mélységeit?" - filozofál az író, aki tanulmányt ír nőkről. S így gondolja az a három nő is, aki úgy dönt elég volt és ideje lapátra tenni a házas életet. Az elhatározás akkor lesz igazán érdekes, amikor a férjek a fenyegetőzést komolyan veszik és a csinos válóperes ügyvédnő láttán hajlanának is a dologra. De mi történik, ha egy nő megkapja az élettől azt, amire vágyott?

Az előadás a Déryné program (Országjárás alprogram) része.

Gyárfás Mikós forgatókönyvét átdolgozta Szabó Tamás.

A Zenthe Ferenc Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciója.
Az előadás az UMPA Ügynökség engedélyével kerül bemutatásra.

         
   
 

 

 

Suggestions


A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.