Program


XXI. Református Énekek

XXI. Református Énekek

A Református Énekek koncert és istentisztelet is, mely 2002 óta évről évre a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb egyházzenei ünnepe. Célja, hogy református énekkincsünket világi helyszínen, de istentiszteleti keretek között feldolgozzuk.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2025. június 7. szombat, 19:30

A 150 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórusban a legjobb hazai kórusok mellett velünk vannak határon túli énekes barátaink. A négy blokkból álló zenei alkalmat mindig Európa-hírű orgonaművész kíséri, és négy karnagy vezényli. A blokkok elején püspökeink tolmácsolásában elhangzik egy-egy bibliai ige. A hangversenyen a közönség négyszer együtt énekel a kórussal. Az est végén – összetartozásunk kifejezéseként is – egymás kezét fogva elénekeljük a Himnuszt, majd püspöki imádsággal, közösen elmondott Mi Atyánkkal és püspöki áldással hagyjuk el a szakrális térré vált koncerttermet. A XXI. Református Énekek koncert, 2025-ben másodszor költözik az Operaház falai közé.

Az előadás hossza 3 óra szünet nélkül 

Ajánlatunk


Ajánló


Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan…

A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta hódít…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!