Alle kategorier

404 Programmer


Nagyzenekari koncert: Ljadov, Prokofjev, Rachmaninov Køb Billetter
13 Event

Orosz karakterek jelennek meg a BFZ koncertjén három olyan szerzőtől, akik számára nem volt könnyű a komponálás. Ljadovot a szorgalom hiánya hátráltatta; kevés fennmaradt műve közül tündéri természetzenéje hangzik el, amelyből száműzte az emberi keménységre utaló rézfúvósokat. Prokofjev hegedűversenyében, ami a viharos 1917-es esztendőben íródott, a szólóhegedű inkább első az egyenlők között, mintsem uralkodó virtuóz.

The music of James Bond Køb Billetter
13 Event

The music of James Bond

Győri Filharmonikus Zenekar

A méltán népszerű filmsorozat legkedveltebb dallamai szimfonikus hangszereléssel szólalnak meg három szenzációs énekes és a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában. A zenekar mögötti vásznon megelevenednek a jól ismert filmek képkockái, legismertebb jelenetei is, hogy együtt éljük át újból e filmek felejthetetlen hangulatát.

Klasszikus Karácsony 2022 - Danubia Zenekar Køb Billetter
13 Event

Klasszikus Karácsony 2022 - Danubia Zenekar

Budapest Kongresszusi Központ

A Danubia évadának egyik fénypontja a hagyományosan a karácsony körüli napokban megrendezett Klasszikus karácsony koncert. A legnépszerűbb, ünnepkörhöz kapcsolódó klasszikusok mellett idén a jazz és A diótörő szerelmi kapcsolatából született, Duke Ellington-féle átirat is elhangzik, egyfajta párbajban Csajkovszkij eredeti zenéi mellett. A Danubia partnere idén a Modern Art Orchestra lesz, sztárvendégünk pedig Létay Kiss Gabriella szoprán. Ideális lelki táplálék és magas szintű szórakozás karácsony előtt két nappal.

ABBA SHOW - Polyák Lilla és Janza Kata Køb Billetter
13 Event

zenekaros nagykoncert

Medikus Zenekar,  Jótékonysági koncert, Km. Kiss Péter zongoraművész, vez. Dubóczky Gergely Køb Billetter
13 Event

A Medikus Zenekar már hagyománnyá vált jótékonysági koncertjén ezúttal a Semmelweis Egyetem Pető András Karának javára gyűjt. A cél a kar Konduktív Gyakorló Általános Iskolájában tanuló tehetséges fogyatékos diákok komplex művészeti neveléséhez szükséges speciális eszközpark beszerzése és bővítése.

Aranykor: Requiem Køb Billetter
13 Event

Aranykor: Requiem

Magyar Állami Operaház

Koncertszerű előadás latin nyelven, magyar és angol felirattal

HEGEDŰS ENDRE ZONGORAESTJE, CHOPIN Køb Billetter
13 Event

„Egy élet a zongorában”
zongoraest

Haydn-Mozart Køb Billetter
13 Event

Haydn-Mozart

Budapesti Fesztiválzenekar

"Ha a Fesztiválzenekar programján Haydn és Mozart műveit látja, a rutinos zenehallgató már tudja: Takács-Nagy Gábor ismét feledhetetlen koncertre készül. A bécsi klasszikus mesterek szimfonikus darabjai mindig életerőtől telve, frissen és ötletesen szólalnak meg a Prima Primissima-díjas karmester keze alatt.



Orgonahangverseny-sorozat (Virágh András) / Organ Concert Køb Billetter
13 Event

A hétfői „Cathedral Organ Concerts” az egyetlen hangversenysorozat a Szent István Bazilikában, amelyen a Bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hallhatják a hangversenyek látogatói.

HANGVERSENY KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE Køb Billetter
13 Event

Egykori művészeti vezetőjére, Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, olyan zeneszerzők műveivel, akiknek kifejezésmódja közel állt a nagy zongoraművész és karmester felfogásához.

Beethoven / Chopin / Mozart - Ingrid Fuzjko Hemming és a MÁV Szimfonikus Zenekar Køb Billetter
13 Event

Egészen különleges személyiség lesz a zenekar vendége. Ingrid Fuzjko-Hemming idén ünnepli 90. születésnapját. A MÁV Szimfonikusokkal több alkalommal játszott Japánban, valamint Budapesten, a Zeneakadémián és a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Baráti Kristóf és a Zeneakadémia Vonószenekara - A zenekar koncertmesterei 2022 Køb Billetter
13 Event

Bach 3. brandenburgi versenyében ugyan csak vonósok szerepelnek, de nem a megszokott négy- vagy ötszólamú felosztásban: a hegedűk, brácsák és csellók hármas csoportokba rendezve konfrontálódnak egymással, versengésüket egy nagybőgőből és csembalóból álló continuoszekció kíséri. Mozart utolsó hegedűversenyét – amely ma a legtöbb zenekari próbajátékon kötelező mű – mindössze 19 évesen írta.

GLAGOLITA MISE Pászti bérlet 1. Køb Billetter
13 Event

GLAGOLITA MISE Pászti bérlet 1.

Nemzeti Filharmonikusok

Két cseh különlegesség között egy nagyszabású osztrák mű, mely szintén ritka vendég a hangversenytermekben.

“ Szkrjabin 150 ” OZF 2022 - Szkrjabin két arca Køb Billetter
13 Event

Ötödik alkalommal rendezik meg az Orosz Zenei Fesztivált, mely idén az orosz romantikus zene egy különös alakjára fókuszál.

Mocsári 60 - Liszt: 1.,2. zongoraverseny,Haláltánc,Magyar fantázia (Concerto Budapest) Køb Billetter
13 Event

„Hatvanadik születésnapomra szeretném magam és a közönséget meglepni a hozzám legközelebb álló zeneszerző, Liszt Ferenc zongoraversenyeivel, egyúttal adózva a számomra legnagyobb zongorista, Kocsis Zoltán emlékének, aki az idén lenne hetvenéves” –ajánlja a közönség figyelmébe különleges koncertjét Mocsári Károly..

Balázs János zongoraestje - MVM Koncertek - A Zongora Køb Billetter
13 Event

MVM Koncertek – A Zongora

Orosz Zoltán és Horváth Kornél koncertje - Kecskemét Køb Billetter
13 Event

Orosz Zoltán és Horváth Kornél koncertje - Kecskemét

Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ

Berlioz: Requiem / MINDENSZENTEK / ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK Køb Billetter
13 Event

Vannak a klasszikus zene történetében különlegesen nagy előadóapparátusú, tágas hangzó teret igénylő művek, melyek a Müpa megnyitása előtt soha nem szólalhattak meg méltó körülmények között Magyarországon. Ilyen Mahler II. és VIII. szimfóniája, Richard Strauss Alpesi szimfóniája, Schönberg Gurreliedere - és ilyen Berlioz Te Deuma, valamint Requieme.

The King’s Consort – Händel: Messiás / KARÁCSONYI HANGVERSENY Køb Billetter
13 Event

Nincs szebb, mint zenével készülni a karácsonyra. Händel opus magnuma, a Megváltó életútját bemutató Messiás pedig az a mű, amelynél jobban semmi sem illik az ünnep előtti várakozás izgatott és átszellemült hangulatához.

Schumann/Csajkovszkij - Danubia Zenekar Køb Billetter
13 Event

Két magával ragadó romantikus hegycsúcs, két lehengerlő előadó. Schumann művét a kor egyik legnagyobb zongoristája mutatta be (volt egypár akkortájt), aki történetesen a szerző felesége, egyben legfőbb múzsája is volt. Csodálatos szerelmi történetük szépségét csak mélyíti az utolsó évek drámája, amikor Schumann önként vonult elmegyógyintézetbe, nehogy zavarodottságában kárt tegyen imádott társában. Csajkovszkij drámája sem volt kisebb fél századdal később, és Schumannhoz hasonlóan talán ő is önként lépett Charon ladikjába.

Mozart: Requiem Køb Billetter
13 Event

Mozart: Requiem

Cathedral Organ Concerts

Műsor / Programme:
J. S. Bach: d-moll toccata és fúga – on the great pipe organ / a BAZILIKA NAGY ORGONÁJÁN
W. A. Mozart: Requiem

A TRUBADÚR Kobayashi bérlet 1. Køb Billetter
13 Event

A TRUBADÚR Kobayashi bérlet 1.

Nemzeti Filharmonikusok

Vannak operák, amelyeket a bemutatón hűvösen fogad a közönség, s csak lassan vergődnek sikerre. A trubadúr sorsa nem ilyen volt: a római Teatro Apollóban 1853. január 19-én lezajlott ősbemutató a legendássá lett mű máig tartó diadalmenetének kezdete.

Megérthető zene 2022-23 / 2 Køb Billetter
13 Event

A VILÁG GÖRBE TÜKRE
Sosztakovics: IX. szimfónia

Haydneum Őszi Fesztivál Køb Billetter
13 Event

„Haydn és London” - eredeti hangzásélmény két zenekar egyesülésével!
Le Concert de la Loge, Orfeo Zenekar
Koncertmester: Julien Chauvin

KORSZAKOK ZENÉJE – Mozart / Dubrovay / Eötvös – Várdai István, Farkas Róbert L/1 Køb Billetter
13 Event

A hangversenyen két Mozart-mű fogja közre két kortárs magyar zeneszerző művét. A kapcsolat lényege, hogy az ő műveik részben témájuknál fogva, részben zenei formájuk tekintetében szorosan kötődnek régi korok hagyományaihoz.

Karácsonyi koncert 1.:Csajkovszkij:I.z.verseny/Beethoven: IX.szimfónia (Pletnyov&Concerto Budapest) Køb Billetter
13 Event

A sötétségtől a fényig, a drámától az örömünnepig juthatunk el azon a zenei-szellemi utazáson, amelyre a Concerto Budapest és zeneigazgatójuk, Keller András invitál bennünket karácsony előtt.

.

Nagyzenekari koncert: Monteverdi, Bartók, Schubert Køb Billetter
13 Event

Az elbűvölő Vilde Frang újra a Fesztiválzenekar szólistája lesz! „Frangnak megvan az a képessége, hogy minden egyes hangba életet leheljen” – írta a BBC Music Magazine kritikusa a norvég hegedűművész játékáról. Ezúttal a zenetörténet egyik legnehezebb versenyműve, Bartók 2. hegedűversenye telik meg általa élettel.

Autizmusbarát kakaókoncertek Køb Billetter
13 Event

A sorozat otthonos, mesélős, a zene világába beavató délutánokat ígér. Idén is szeretettel várjuk a családokat kötetlen interaktív koncertjeinkre, utána pedig, amikor lecseng a muzsika, a pöttyös bögrékben gőzölgő kakaóra.

Rákász Gergely - Lords of the Organ VI. Køb Billetter
13 Event

Rákász Gergely - Lords of the Organ VI.

Hrabovszky Balázs egyéni vállalkozó

Hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogatunk.

Líra és misztika Køb Billetter
13 Event

Líra és misztika

Kölcsey Központ

Műsor:
Szkrjabin: I. (fisz-moll) zongoraverseny, op. 20.
Szkrjabin: Prometheus – A tűz költeménye, op. 60.
Szkrjabin: II. (c-moll) szimfónia, op. 29.

Balázs János, Farkas Gábor, Magyar Valentin és Rozsonits Ildikó - Liszt Születésnapi Fesztivál Køb Billetter
13 Event

Alapítója születésnapját minden évben számos programmal ünnepli meg a Zeneakadémia. Idén október 22-én a Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének két kiváló oktatója, Farkas Gábor és Balázs János ad különleges koncertet egy-egy növendékük, Rozsonits Ildikó és Magyar Valentin közreműködésével.

Sztárestek zongorával: Ramón Vargas Køb Billetter
13 Event

Dal- és áriaest két részben, magyar és angol felirattal

Vigh Andrea hárfaestje Køb Billetter
13 Event

Vigh Andrea hárfaestje

Gödöllői Királyi Kastély

Izgalmas és sokszínű koncertekkel várja az MVM Koncertek a már 24. Gödöllői nemzetközi hárfafesztiválon, Gödöllőn, a Királyi Kastélyban a hárfa szerelmeseit 2022. október 6-9. között, csütörtöktől vasárnapig. A hagyományosan októberben megrendezésre kerülő fesztiválon a hangszer művészeinek hazai és nemzetközi sztárjai lépnek fel, de fiatal tehetségek bemutatkozására, valamint a hárfa sokszínűsége hárfabemutató gyerekkoncertre is sor kerül.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.