
Itt mindenki fellép, aki látszik a sötétben!
A Willany Leó nagykorú! 18. évadunkban is elsősorban szerdánként találkozunk – immár a MU Színház Káva termében, és kicsit korábban, 20:30-tól. A rendszeres improvizációs esteken továbbra is a táncosok, zenészek és nézők közösségét igyekszünk építeni és megtartani. Emellett új kutatásba is kezdünk, tematikus estekkel készülünk, lesz új bemutatónk, workshopjaink és más közösségi programjaink is. Fiatalos lendülettel, horizontális működéssel, fejlődő szakmai háttérrel, elképesztő kitartással, rengeteg humorral és szeretettel várunk újra mindenkit.
Presser Gábor és Sztevanovity Dusán közismert dalaival fűszerezett darabja az egyik legsikeresebb magyar musical. Az „Ég és föld” között elhelyezkedő padlás Rádiósának, az oda tévedő négy szellemnek és a gengszter Barrabásának a történetén már generációk nőttek fel. A félig mese félig musical kiváló szórakozást nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Dumaszínház est
Az Ackroyd-gyilkosság
Agatha Christie regényét színpadra adaptálta: Mark Shanahan
A Veres 1 Színház előadása
fordította: Galambos Attila
Dumaszínház est
Dumaszínház est
4–8 éveseknek // kb. 100 perc, szünet nélkül.
Az előcsarnokban, a színpadon és a nézőtéren meglepetéseket készítünk Bors néninek Lackóval, Titillával, Vízimolnárral és a Játékmesterrel.
“... mert kézzelfoghatók voltak, de elérhetetlenek, mert jelen lévők voltak, de megragadhatatlanok, …”
(Krasznahorkai László)
A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.
Venekei Marianna / Tennessee Williams / Dés László
A VÁGY VILLAMOSA
Táncdráma két felvonásban
Családi mesebalett egy felvonásban
A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.
Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.
Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”
koncert-színház
Szerző: Keller János
Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és a teátristák fantáziája.
Dumaszínház est
Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka
romantikus musical
Dumaszínház est
A balett-történet legismertebb előadása, Csajkovszkij halhatatlan zenéje és egy legendás szerelem meséje: ez a Hattyúk tava, amely most az Ukrainian Classical Ballet előadásában először látható Magyarországon.
Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka
Ellopott gyermekkor - A parentifikáció jelensége és annak felnőttkori jelensége.
Dumaszínház est
Ray Cooney méltán sok színház által játszott remekművét a Csiky történetében először láthatja a Nagyérdemű a 2024/2025-ös évadban.
Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté egész estét betöltő fergeteges és egyedülálló előadása.
A Valahol Európában című darab a II. világháború idején árván maradt gyerekekről szól, akik éhesen kóboroltak az országban.
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták. A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy februári hétvégét egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.
Zenés vígjáték
Tartson velünk egy igazi házibuliba!
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.
A Bits and Pieces rövid táncművek – szólók, duók, triók – gyűjteménye, amelyet az amerikai Joe Alegado készített vendégtáncosok közreműködésével. Minden alkotás azzal a szándékkal készül, hogy az elmúlt 52 év kreatív teljesítménye és az ezen időszak alatt inspirációként használt elsődleges eszközök – a kézmozdulatok – közötti kapcsolatra helyezze a hangsúlyt.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.