Színház

1850 program


Örökké fogd a kezem!

Madách Színház

A mű két rendkívüli emberről, a világirodalom egyik legnagyobb írójáról és a kor ünnepelt színésznőjéről szól. Szenvedélyes szerelmük és házasságuk története személyes levelekben elbeszélve.

Semmi sajnos elfogyott
13 Esemény

Semmi

Budapest Bábszínház

14+ 
100 perc, szünet nélkül

fergeteges operett- és kabaréműsor két részben

Romantikus komédia

Thália Színház

Mit tesz két szerelmes, ha akkor ismerkednek meg, amikor az egyik éppen házasodik? Azt, amit minden érett felnőtt tenne: a vágyukat évekig elnyomják, szigorúan munkakapcsolatban maradnak, és elfelejtik, hogy az élet bizony nagyon rövid…

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig.

Boldog születésnapot! Avagy hatan pizsamában

Csongrád, Művelődési Központ

Marc Camoletti
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
avagy hatan pizsamában
a Pesti Művész Színház vígjátéka 2 részben

Idén sem marad el a Könyvszalon és vele együtt az egyik legsikeresebb eseménye, a Drámaverseny sem.
A kreativitás és alkotás turbó üzemmódba kapcsol és ahogy az lenni szokott, három csapat verseng a közönség és a zsűri elismeréséért. A feladat nem egyszerű, a rendezőknek a Kisalföld napilapban megjelent szalagcímek alapján kell írni és rendezni egy darabot két nap alatt, aminek sorsáról a közel 700 fős közönség dönt.
A hat fős csapatok élére külön csapatkapitányok is kinevezésre kerültek, akik extra feladatok megoldásával vagy elbukásával hozhatják előnyösebb vagy akár hátrányosabb helyzetbe csapatukat.

Jancsi és Juliska meseopera

Hegyvidéki Kulturális Szalon

Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska meseopera.

Dióliget - Mesekuckó

FÉM Arts & Café

Minden hétvégén kinyitja kapuit a Fém Kuckó, hogy mesejátékokkal töltse meg a Belvárosi színház kávézóját a Helytelenek Társulat.

Cyber Cyrano sajnos elfogyott
13 Esemény

Cyber Cyrano

Csiky Gergely Színház

Lohengrin

Magyar Állami Operaház

Richard Wagner
LOHENGRIN
Romantikus opera német nyelven, magyar, angol és német felirattal

A világ és a vége

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Rábaközi Művelődési Központ

zenés mesejáték
Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel, 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.

A Hadart Színház előadása 5-12 éveseknek

Jövőre, veled, ugyanitt

Madách Színház

A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy napot egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.

Václav Havel cseh író, politikus, az 1989-es rendszerváltás emblematikus alakja, előbb csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök. A világpolitikát is befolyásoló európai gondolkodó volt, de drámaíróként, szépíróként is jelentős életművet hagyott maga után. Füsti Molnár Éva Jászai Mari-díjas színművész számos nagyszerű alakítása mellett ezúttal ismét rendezőként mutatkozik be az AUDIENCIA című egyfelvonásos dráma színrevitelével.

Vígjáték két részben

„Jöttem a mindenségbe, törpe lélek; honnan? Ki tudja! Tengve, lengve élek;
miért? ne kérdezd! És mint a szél a pusztán, csak imbolygok, nem tudva: hova térek.”

Ki lakik az asztal alatt?

Kossuth Művelődési Központ

A győri Vaskakas Bábszínház előadása 20 perc mese + 20 perc játék

Vígjáték két részben

Édes Anna

Győri Nemzeti Színház

Kosztolányi Dezső- Harag György: ÉDES ANNA
színmű 2 részben

Az erdőben minden a természet rendje és körforgása szerint zajlik. Ez a nap mégis kicsit más, hiszen kis mókusok születnek. Bár ez is a természet rendje szerint van. De, az egyik kis mókus, Misi, más, mint a többiek, fekete a farkincája.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!