Teatr

tytułów: 1663


Válásguru - Brasch Bence, Ullmann Mónika, Józan László Kup bilet
13 Wydarzenie

A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Válást közvetít. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet.

A két pápa - Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna Wyprzedane
13 Wydarzenie

A pápának – pápaként kell meghalnia is. Nem lehet lemondania a szentatyaságról, kivéve, ha súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hétszáz éves hagyomány tört meg 2013. február 11-én, amikor XVI. Benedek pápa lemondott, egyben bejelentette, élete végéig megtartja az „emeritus pápa” címet. Ismerjük a folytatást is: a vatikáni Sixtus kápolna ajtaja bezárult, a bíborosi konklávé pár nap múlva az argentin Jorge Bergogliót választotta pápának. A Ferenc nevet vette fel.

Ideje van a fénynek Kup bilet
13 Wydarzenie

Ideje van a fénynek

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

W. A. Mozart: A varázsfuvola Kup bilet
13 Wydarzenie

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Szegedi Nemzeti Színház

Mozart utolsó operája talán a legösszetettebb, legrejtélyesebb mind közül, egyszerre mesés felnövéstörténet, világdráma, és misztikus beavatási szertartás. Szimbólumokkal átszőtt világa a mai napig több megfejtésre ad lehetőséget.

Ray Cooney: A miniszter félrelép Kup bilet
13 Wydarzenie

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Vámos Miklós: Utána Tánc Kup bilet
13 Wydarzenie

Vámos Miklós: Utána Tánc

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Vámos Miklós estje a könyvéről, az életéről és az életművéről. Író, régebben forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató és műsorvezető.

Legközelebbi ember Kup bilet
13 Wydarzenie

Legközelebbi ember

Radnóti Miklós Színház

Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.

24/25 A bolond lány Kup bilet
13 Wydarzenie

24/25 A bolond lány

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Márciusban is nyomozzunk együtt a bolond lánnyal és Sevigné vizsgálóbíróval!

Stuart Mária Wyprzedane
13 Wydarzenie

Stuart Mária

Stúdió K Színház

Friedrich Schiller: Stuart Mária
Kálnoky László fordítása alapján a szövegkönyvet készítette Sándor Júlia és Nagy Péter István

Veres1színház: Szép nyári nap -  A Neoton musical Kup bilet
13 Wydarzenie

A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót..

Égve dobtak el- zenés irodalmi est Kup bilet
13 Wydarzenie

(SZÍNHÁZ)

Kapunyitás: 18:40

Down • Gangaray Dance Company Kup bilet
13 Wydarzenie

Down • Gangaray Dance Company

Nemzeti Táncszínház

A 20 éves fennállását ünneplő Gangaray Dance Company legújabb produkciója, a Down, egy misztikus utazásra invitálja a nézőket az érzelmek mélységeibe. A történet nélküli darab a zene erejével ragadja magával a közönséget, a Gangaray Experimental Music hipnozikus dallamai pedig megelevenednek a táncművészek lenyűgöző mozdulataiban. A női energia által vezérelt koreográfia a Gangaray védjegyévé vált lendülettel és eleganciával repíti a nézőket egy különleges élménybe.

T' N' D – Takács Nóra Diána koncertje Wyprzedane
13 Wydarzenie

Ez az est a változásról szól. Mindegyik dal egy élethelyzet, és mindegyik dal más - stílusok és történetek keverednek, fölösleges komolykodás nélkül. Aki túléli a harminckettőt, annak legyen humorérzéke.

Göndör László – Katona Éva: Nagymamával álmodtam II. fejezet:  Az Ebéd Kup bilet
13 Wydarzenie

Második fejezettel folytatódik Göndör László nagysikerű Nagymamával álmodtam projektje: egy másfél órás ebéd keretében, egy immerzív zenei térben ismerhetjük meg Katona Éva humanista örökségét.

Slippery Art Project - Within A Thousand Suns Kup bilet
13 Wydarzenie

Slippery Art Project - Within A Thousand Suns

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Kócbaba Kup bilet
13 Wydarzenie

Kócbaba

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Klara és a Nap Wyprzedane
13 Wydarzenie

Klara és a Nap

Örkény István Színház

“Nem mindenki érti, és nem mindenki támogatja ezt a programot. Van, aki el akarná titkolni a történetünket az ifjúság előtt. És van, aki azt se tudja mit akar, csak fél, ha kérdésekkel találkozik. De 2082-ben már nem lehet a fiatalok feje fölött döntéseket hozni. A ti véleményetek lesz az, ami a közös életünket tovább formálja. Miután meghallgattátok a történetünket, vitázni és szavazni fogunk egy fontos kérdésről, ha tetszik ez a kinti véleménynyilvánítóknak, ha nem.”

VÍG BEAVATÓ | Kinek az ég alatt már senkije sincsen - Tantermi változat Kup bilet
13 Wydarzenie

A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét.

Teljesen idegenek Wyprzedane
13 Wydarzenie

Teljesen idegenek

Pécsi Nemzeti Színház

Meseautó Kup bilet
13 Wydarzenie

Meseautó

Tóth József Színház és Vigadó

Musical - comedy

Centiről centire (Rózsavölgyi Szalon) Kup bilet
13 Wydarzenie

Centiről centire (Rózsavölgyi Szalon)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Jon Lonoff amerikai színházi ember. Játszik, ír, rendez. A Centiről centire című darabja bizonyítja, hogy a szerelem minden formában és méretben létezik. A New York-i kritikák azt írták róla: „Ez az a szellemes és komolyan vett vígjáték, amelyre minden évad vár.”

Margarída asszony - Karinthy Színház Kup bilet
13 Wydarzenie

Margarída asszony - Karinthy Színház

Klauzál Gábor Művelődési Központ

A zseniálisan megírt, humorral teli groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban.

12 dühös ember Wyprzedane
13 Wydarzenie

12 dühös ember

Szegedi Nemzeti Színház

Egy kiélezett helyzetben találkozik egymással tizenkét ismeretlen ember. Meg kell találniuk a közös hangot, miközben mindannyian a saját igazukat hangoztatják. Kimondott szavaikkal talán nem is az igazságot keresik, csak megpróbálják elfedni saját sérelmeiket.
Országosan egyedülálló kezdeményezés jogi szakemberek részvételével a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójában.

Fel a medvére, a fa nem játék! Berecz András ének- és mesemondó estje Wyprzedane
13 Wydarzenie

Tisztelet Hazug Pistának és Szamár Jóskának

A rózsák háborúja (Utolsó előadás) Kup bilet
13 Wydarzenie

Jonathan és Barbara Rose útja 25 év házasság után szétválik.. Egymásról le tudnak mondani, de a pazar közös otthonukról nem. Elszánt harcba kezdenek hát a házért, és a legképtelenebb, legdurvább eszköztől sem riadnak vissza, hogy legyőzzék egymást.

Lassan Kup bilet
13 Wydarzenie

Lassan

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

A dráma a kommunikációképtelenségről beszél. Tudunk kérdezni egymástól? Egyáltalán akarunk? Van rá igényünk? Mitől tartunk? Vagy egyenesen félünk? Aztán meg már késő.

Az semmi...Koltai Róbert - Jordán Tamás estje Kup bilet
13 Wydarzenie

Ez az est, a két művész közös színházi élményeiről szól, ahol egymásra licitálva mondanak el jobbnál jobb storykat! Az egyes történetek végen „Az semmi! Hallgasd meg ezt!” -felkiáltással veszik át a szót egymástól. Nem lehetetlen, hogy az előadásukban rögtönzésekre is sor kerül, ilyenkor a közönség örömére egymást is ugratják.

Csicskár Dávid - Horváth János Antal - AZ ÉJJEL SOHA NEM ÉRHET VÉGET Wyprzedane
13 Wydarzenie

A kelet-magyarországi Végend mellett öt éve zárt be az üveggyár. A település azóta süllyed: munka nincs, az alkoholisták és az öngyilkosok száma napról-napra nő, aki tehette, már rég elköltözött innen. Valószínűleg senkinek nem tűnne fel, ha e szegregált helység egyik napról a másikra valóban örökre eltűnne..

Titok • PR–Evolution Dance Company Kup bilet
13 Wydarzenie

Csillogó világot építünk magunknak, amiben minden szép és jó. Az online kultúra, amiben élünk ezt követeli. Hogyan lehet a legszebb arcunkat mutatni másoknak és önmagunknak? Az énképünket egy online világ hamis képeihez illesztjük.

Vibration Kup bilet
13 Wydarzenie

Vibration

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Doktrina Kup bilet
13 Wydarzenie

Doktrina

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.