Concert, music

1224 program


Balogh József harmonika koncert

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

Készüljön egyedülálló élményre a koncertterem várakozással teli légkörében, ahol a vonós hangszerek dallamai vezetik végig Morricone mesterműveinek érzelmein.

Boszorkánytánc - disco hajnalig

Táncsics Mihály Műv. Ház

Zene: DJ PEET, DJ MEZRICZKY, az est folyamán fellép Németh Viki

Pedrofon koncert

Madách Imre Művelődési Központ

Rock & roll party

LISZT ÉS KORA - XXIV. Liszt Fesztivál | Clara és Robert Schumann levélbeszélgetései, zenés irodalmi est

Öt szólista egy koncerten
A hangversenykalauzok kínálatában is ritkaságszámba megy amikor egy estén négy versenymű is színre kerül, nem is beszélve arról, ha a négyesfogatban öt szólista kápráztatja el a közönséget. Ezen alkalommal a brácsa, a zongora, a hegedű, a gordonka és a cimbalom egy-egy virtuóza lép színpadra hangszerével, hogy a sokat próbált, nagyszerű zenekar segítségével megszólaltassa a szerzőik által megálmodott kortárs műveket, melyek közül a Cimbalomverseny ősbemutató is egyben.

Program:
Niccolò Paganini: 24 Caprices

Capriccio bérlet 2025/26

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Műsor:
Arnold Schönberg: Verklarte Nacht  Op.4.
Johannes Brahms: B-dúr szextett Op.18.

Farkas-bérlet 1. - Ünnepek

Vörösmarty Színház

Diana Krall Jazz Legends – Sponsored by Lexus Sold out
13 Event

If we were to sum up Diana Krall in one word, it would probably be ‘beauty’. Beauty perfectly describes her presence, the atmosphere of her records, and the message radiated by her music.

Ezen az estén a zongoratrió-irodalom alapművei, Mozart, Mendelssohn és Schumann szerzeményei szólalnak meg három tehetséges művész előadásában. Korossy-Khayll Csongor Junior Prima díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója, valamint alapító tagja és első hegedűse a Korossy Kvartettnek, amellyel a Bartók Világversenyen döntőbe jutott. Várallyay Kinga zongorista jelenleg ugyancsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza. A zenész családból származó Dolfin Balázs csellista tehetségét és elhivatottságát Junior Prima díjjal jutalmazták, de 2025-ben elnyerte a a Cziffra Fesztivál Tehetség díját is.

Ekaterina Frolova
hegedű
Vesselin Stanev
zongora
2025. október 29.
19:00 óra

Without ever knowing, the heroine of this Vincenzo Bellini opera performs death-defying feats at dizzying heights, while the singer tasked with portraying her is only too aware that hers is one of the bel canto repertoire’s most beautiful and risky roles.

Szólisták: CSEPREGI ÉVA, TARJÁN ZSÓFI, NAGY ADRI, PETER SRAMEK, KOVAX

Műsorvezető: LIPTAI CLAUDIA

Requiem

Győri Filharmonikus Zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar

Műsor:

A. Bruckner: Négy kórusmotetta
W. A. Mozart: Requiem, K. 626 50’

Közreműködik:
Camilla Nylund - szoprán
Hermine Haselböck- alt
Anton Saris - tenor
Günther Groissböck - basszus
Philharmonia Chor Wien (karigazgató: Walter Zeh)

Vezényel: Martin Sieghart

Los Orangutanes - Día de los Muertos

Hangvilla - Multifunkcionális Közösségi Tér

A hazai világzenei szcéna egyik színfoltjának számító Los Orangutanes Día de los Muertos című műsora a mexikói halottak napjának mágikus világát idézi meg, ahol a zene és az életöröm összefonódik az emlékezéssel.

2025. október 31-én pénteken, 18 órától a Kispesti Obsitos Fúvószenekar születésnapi koncertjére kerül sor a KMO-ban.

A kétszeres aranylemezes zenekar legújabb, még sosem hallott előadása, mely során a Vivaldi 4 évszak crossover műsorban megismert kiváló hegedűművészt, Baranyi Zoltánt, a koncerten mint énekest hallhatja a nagyérdemű.

Karl Jenkins - Requiem

MÁV Szimfonikus Zenekar

Kovács László, ELTE Bartók Béla Énekkara

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pálaudvar
„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből”

Előadják: Orosz Ákos, Tóth András, Zoltán Áron

MÁTYÁS ANTAL 80

Hungarian National Philharmonic Orchestra

Named after the founder and former leader of the Hungarian State Choir, the predecessor of the National Choir, the Pászti season ticket unsurprisingly offers a rich bounty of vocal music: early music and contemporary pieces, as well as a cappella works and oratorical masterpieces, all courtesy of composers from both Hungary and elsewhere.

The Modern Art Orchestra began operating twenty years ago and has since become one of Hungary's most innovative and diverse musical workshops. To mark this anniversary, the ensemble is celebrating with a three-part premiere series at the Budapest Music Center concert hall. All three evenings of the series, entitled MAO–XX, will feature new compositions and unique musical worlds, where contemporary jazz, classical tradition and poetry all play a role.

Őszi koncertünk témája: Halloween, egy kísértetiesen izgalmas zenei találkozás

AWS // MADÁCH 2.0 // VÍGSZÍNHÁZ Sold out
13 Event

z AWS 2006 óta aktív szereplője a magyar zenei életnek, mára pedig az ország egyik legismertebb modern metál formációjává vált. Történetük nemcsak a zenéről szól, hanem közösségről, kitartásról, amelynek köszönhetően gimnáziumi próbatermekből a legnagyobb hazai fesztiválok és a Budapest Park színpadáig jutottak.

Gödöllői Királyi Kastély, Díszterem
2025.11.02. 19.00

Mozart: Requiem

Cathedral Organ Concerts

Műsor / Programme:
J. S. Bach: d-moll toccata és fúga – on the great pipe organ / a BAZILIKA NAGY ORGONÁJÁN
W. A. Mozart: Requiem

Műsor:
Bach: D-dúr zongoraverseny, BWV 1054
Bach: d-moll zongoraverseny, BWV 1052
Bartók: Concerto, Sz. 116, BB 123

Anna Lapwood orgonaestje Sold out
13 Event

A harmincéves brit orgonaművész, Anna Lapwood új generációs világsztár, 741 ezer követővel az Instagramon. A Royal Albert Hall rezidense, akit természetes zeneisége segít át a műfajok határain. „Sokkal több mint tehetséges orgonista, kóruskarnagy és a közösségi média szenzációja: egy sztár, akinek küldetése van” – írta róla a The Sunday Times.

Halottak napi hangverseny 2025

Szent István Székesegyház – Bazilika

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.